
Arctorna stroke túlélőknek Miért van erre szükség? Az arctorna a beszédterápia kezdetén, mintegy bemelegítésként fontos helyet foglalhat el. A beszédterápia az egyik leggyakrabban alkalmazott és hatékony módszer a beszédzavarok – stroke esetén leggyakrabban afázia, diszartria és apraxia – kezelésére. A beszéd a fő kommunikációs eszközünk, általa tudjuk közölni a gondolatainkat, érzéseinket és ötleteinket másokkal. A beszédhez több

Arctorna stroke túlélőknek

Amikor az érintett személyt segíteni akarjuk, akkor a kommunikációs korlátozottságra, az esetleges érzelmi válságra, a megváltozott szociális helyzetre együttvéve kell gondolnunk az egyéni sajátosságok figyelembe vételével együtt. A beszédterapeutának a helyzetet komplexen kell látnia, és mindennek még saját személyiségével is összhangban kell lennie. A módszerek megválasztása mindezen szempontokra ki kell, hogy térjen. A kölcsönös tisztelet,
A beszéd sajnos akkor is károsodhat, amikor már jól elsajátítottuk. Egy hirtelen baleset, idegrendszert károsító betegség, és az addig jól használt nyelv teljesen elveszhet. Az agy sérülése következtében az egyén és a külvilág közötti kommunikáció nehézkessé vagy lehetetlenné válhat. Beszédproblémák leírása, kezelése A betegek krízise A nyelv- és beszédzavar különböző hatásokkal lehet a kommunikációs, a
Az afázia összefoglaló elnevezése mindazon beszédzavarnak, amelyek organikus agyi károsodás következtében jönnek létre. Az afázia tehát a nyelvhasználat képességének zavara. Ez azt jelenti, hogy aki afáziás, nem képes teljes értékűen használni a nyelvet, nem tudja kimondani, elmondani azt, amit akar. Hasonlít ez az állapot arra, amikor egy számunkra ismeretlen idegen nyelvi környezetben próbálunk kommunikálni. Az
Sok afáziás részesül kórházi kezelésben, mely legtöbbször az agykárosodás elszenvedése után történik. A kórházból való elbocsátást követően több afáziás további kezelésre szorul, ám nem mindig világos, kihez fordulhatnak segítségért. Fontos, hogy a beteg konzultáljon kezelőorvosával a számára alkalmas lehetőségekről. Az afázia kezelése majdnem minden esetben beszédterapeuta segítségével történik. Elvileg minden afáziás jogosult beszédterápiára. A kezelés
Sok afáziás részesül kórházi kezelésben, mely legtöbbször az agykárosodás elszenvedése után történik. A kórházból való elbocsátást követően több afáziás további kezelésre szorul, ám nem mindig világos, kihez fordulhatnak segítségért. Fontos, hogy a beteg konzultáljon kezelőorvosával a számára alkalmas lehetőségekről. Az afázia kezelése majdnem minden esetben beszédterapeuta segítségével történik. Elvileg minden afáziás jogosult beszédterápiára. A kezelés
Az afázia összefoglaló elnevezése mindazon beszédzavarnak, amelyek organikus agyi sérülés következtében jönnek létre. A szó görög eredetű: aphasia, jelentése beszédtelenség. Az afáziának több formáját lehet megkülönböztetni: szenzomotoros motoros szemantikus szintaktikai A szenzomotoros afázia fő tünete ép hallás mellett a beszédmegértés zavara; emellett folyamatos beszéd, szó- és hangtévesztések, neologizmusok jellemzik. A motoros afáziában a beszédszervi működések
A dysarthria a beszédmozgások koordinációs kivitelezésének zavara. Okai között szerepelnek az agyi sérülések, fejlődési-, genetikai rendellenességek, szülési károsodások, érrendszeri gyulladásos megbetegedések, daganatok, anyagcserezavarok. A károsodás a beszédhangok kiejtési mechanizmusát nehezíti. Az artikuláció zavart, elmosódott, a beszéd rosszul érthető, részben orrhangú, csaknem érthetetlen lehet. A logopédiai vizsgálat a légzés, a hangadás, az artikuláció zavarainak feltárásával indul,
A terapeutának mindig együtt kell működnie a beszédhibással, a hozzátartozóival, és ki kell alakítani egyfajta együttműködést, kapcsolatot a beszédhibás és a hozzátartozója között is. Később a környezetét is bővíteni kell (rokonok, barátok, utca). A felvilágosító munka, a család tanítása, pszichés támogatása éppoly fontos, mint maga a beszédterápia. Ha a beszédkészségét elveszített felnőtt nem tudja magát