Én sem hittem, hogy pont velem történik meg!

Bevezetés

A múlt: Éreztem, hogy 2005 szeptemberétől egy nagyon nehéz időszak köszöntött be az életembe; fizikailag és lelkileg egyaránt. 2006. április végén megtörtént az, amire az ember nem számít, és azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg! Eszméletlenül vitt be a mentő a kórházba, és hosszas kivizsgálás után kiderítették: menthetetlenül beteg vagyok. A mentős orvos emberségének köszönhetem, hogy mégis elkerültem az amerikai úti idegsebészetre, ahol életmentő műtétet végeztem rajtam. Nem volt spontán légzésem, ezért mesterséges kómába tettek. 10 nap múlva kerültem a Szent Imre Kórház stroke-intenzívjére. A kórházban maradtam május végéig. Nem nagyon beszéltem még erről az időszakról, amikor is elmémet teljesen letompították, a napjaim „félálomban” töltöttem. Talán majd egyszer…

Május 23-án átvittek a budakeszi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe. Úgy érkeztem oda, mint egy fadarab, melyből különböző csövek lógtak ki. Lebénult jobb kéz és láb, beszéd- és nyelésképtelenség… Két és fél hónap alatt talpra állítottak, visszahoztak az életbe.

• Lelkiállapot: Mikor odakerültem, még tele nyugtatókkal, fél-kábán, azt hittem, hogy „diliházba” érkeztem. Körülnéztem, az egyik oldalamon fekvő ágyszomszédom „ebédelt”, betette a szájába az ételt, aminek a 90%-a a tányérján landolt. Másik oldalamon a néni egy takaróval a fején ült az ágy szélén. Időérzékemet elveszítve, úgy gondoltam, hogy mindenki lemondott rólam. De a gyógyszerek szép lassan kezdtek kiürülni a szervezetemből. Nem kaptam már infúziót, amitől forgott velem a világ. Észre sem vettem, hogy a tablettában adott nyugtatótól milyen lelassult voltam, a nyálamat is folyamatosan csurgattam. Azt éreztem, hogy sokkal jobb a közérzetem – ez talán attól is volt, hogy elmúlt a tüdőgyulladásom. Beszélni még nem tudtam, azt se vettem észre, hogy a fél napomat átalszom, de annyira már éber voltam, hogy megéljem a múltam és a jelenem. A stroke-ot megelőzően állapították meg nálam a szorongásos depressziót, most pedig a rengeteg sérelem és fájdalom a felszínre jött. Beszédképtelenségem miatt kénytelen voltam életem problémáit magamban helyre tenni, és a végén, hagytam elszállni. Amikor az elengedés és az elfogadás megtörtént, fokozatosan átfordultam egy mérhetetlen pozitív hozzáállásba. Eleinte, olyan elesett voltam, hogy mindenki nekem drukkolt a felépülésért. Úgy másfél hónap múltán már én segítettem a betegtársaimnak.  Úgy érzem, hogy új gondolkodásmódom nagyban segítette felépülésemet.

Emlékszem, ez év nyarán, ágyszomszédomnak köszönhetően, akaratomon kívül, szinte állandóan rádióztam. Ebben az évben nyerte meg a Megasztárt Rúzsa Magdi, és egyfolytában a népszerű Máté Péter-számot, a Most élsz című feldolgozást sugározták.

Rengeteg erőt merítettem belőle! 🙂

Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tűnő boldogság majd véget ér.Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán, mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most félsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

• Gyógytorna: A rehabilitációs intézetben már más volt az élet. Nem volt rács az ágyon, nem volt infúzió, és rövidtávú célként tűzték ki, hogy minden csőtől megszabaduljak. Mindennap jött a gyógytornász az ágyamhoz. (A kórházban is meglátogattak, de jóval egyszerűbbek voltak a feladatok, például kiültettek az ágy szélére, emlékszem még ehhez is gyenge voltam.) Az első időkben a kezemet még passzívan, gyakorlatilag a gyógytornász mozgatta. Viszont megkezdtük a járás-előkészítést. Az ember nem is gondolná, hogy mennyire nehezére esik tízszer felállni-leülni. 

A gyógytorna gyakorlatokat még ágyban végeztük, és rengeteget gyakoroltam akkor is, ha segítőm nem volt ott. Majd csoportos tornára is sor került a tornateremben.

Elkezdtünk járni tanulni járókerettel. Az eséstől való félelmem mindennap le kellett győzni. De nem sokáig közlekedtem így, hamar áttértünk, a hárompontos bot kihagyásával, az egypontos botra; sőt a végére még e nélkül is ment a séta. 🙂 A Bartel-index – lényegében a funkcionális aktivitás mértékét mérik vele: tehát például azt, hogy képes-e a beteg önállóan étkezni, önállóan közlekedni, tisztálkodni, WC-re menni, fürdeni, egy adott emeleten boldogulni, lépcsőn járni, öltözködni, a mindennapi szükségleteit (székelés, vizelés) kielégíteni, vagy segítségre szorul, illetve teljesen kiszolgáltatott. Ezt a tíz körülményt vizsgálják s pontozzák öt, illetve tíz ponttal. – Budakeszire érkezésemkor 5 pont volt, távozásomkor pedig 95.

Felülés: ez nekem nem ment. Igazság szerint úgy kellett volna, hogy a béna oldalra fordulok, és a jó kezemmel felnyomom magam. Elhatároztam, hogy „normálisan” fogok felülni, egyrészt, mert zsibbadt az ülepem :),  másrészt, nagy előrehaladásnak éreztem az önállóságomhoz. Megpróbáltam hát felülni… és láss csodát, nem sikerült. Azt gondoltam magamban: nem baj, majd holnap! És ez így ment két héten át, mindennap. De két hét múlva felültem! Hit, elszántság, gyakorlás!

Logopédia: Hála Istennek afáziával – a szó görög eredetű: jelentése beszédtelenség – nem kellett megküzdenem. Viszont beszédproblémával igen; a dysarthria a beszédmozgások koordinációs kivitelezésének zavara, amely megmutatkozott a légzés eltérésében, a hangadás és a kiejtés érthetetlenségig fokozódó torzulásában. Gyakorlás a logopédussal, és gyakorlás nélküle. Ma már szinte észre sem venni, hogy másfél-két hónapig küzdöttem a beszéd újratanulásával.

Már otthon: ami még kihívást jelentett, hogy alig működött a peroneus izmom, ami az alsó lábszár külső oldalán található. Ez az izom felelős a lábfej mozgatásáért, a láb és főleg a külső talpszél emeléséért. Lábujjhegyen járás, sarkon járás, erősítő és egyensúly gyakorlatok kellettek a „dobálós” járás elhagyásához.

Párommal naponta labdázással fejlesztettük a jobb vállam és kezem mozgását, és egy közeli téren, tanultuk a „buszról le- és felszállást”.

• Diéta: A kórházban eleinte pépes ételt ehettem. Folyadékot nem tudtam fogyasztani. Egy sajátos módszert találtam az evésre: beveszem a falatot, majd a következőt, és egyúttal lenyelem az elsőt. A baj az volt, hogy nem mindig vezetett eredményre, sokszor úgy néztem ki, mint egy hörcsög. Reggelire tejbepapit kaptam. Előző életemben utáltam a tejet, de most minden ízlett, bár a harmadánál elfáradtam az evésbe. Mivel az ebédnek is csak a harmadát tudtam elfogyasztani, a férjem úgy döntött, mindennap feljön megebédeltetni. És ez így is maradt, egészen a hazaengedésemig. Két hét múltán már minden elfogyott a tányéromról. Kezdtem megerősödni.

Viszont a Syncumart kellett szednem, ami megkövetelte néhány étel kerülését: egyszerre nagyobb mennyiségű zöldség-gyümölcs fogyasztását. Voltak ételek, amelyeket korlátozni kellett, mert magas K vitamin tartalmuk befolyásolták a vérhígító gyógyszer hatását. Ilyenek voltak: a tojás, a máj, a saláta, a spenót, a karfiol, a málna, az eper, a paradicsom, a paprika, a brokkoli és a káposzta. Ezekből az ételekből kerülni kellett a napi 10 dkg-nál nagyobb adagok fogyasztását. Emellett néhány gyógyszert sem volt ajánlatos a Syncumar mellett szedni, figyelmesen el kellett olvasni a betegtájékoztatót! A legkellemetlenebb emlékeim között szerepel a heti vérvétel, mivel a gyógyszer adagolásánál a protrombin (véralvadás) szint meghatározó volt.

2007.

A kórházban még úgy gondoltam, hogy ez év januárjában munkába állok, de aztán nem foglalkoztam még ezzel a kérdéssel, mert fizikailag sem éreztem felkészültnek magam. Ezért aztán a teljes felépülést tűztem ki célul, s ezt pusztán fizikailag teljesítettem is. Megtanultam bot nélkül közlekedni, buszon utazni és újra használatba vettem jobb kezemet. Segítő társat is kaptam hozzá, egy kiskutya személyében. A délelőttök csigalassúsággal teltek, csak Mandula, a cavalier king charles spániel enyhítette magányomat. Rendszeresen megsétáltattuk egymást. Kora délután aztán leányom haza jött az iskolából, sok időt töltöttünk együtt, amire a betegség előtt nem volt lehetőség. Mint ahogy a pihenésre sem szántam elég időt, ezért legszívesebben arra emlékszem ebből az évből, hogy kint ülök a kertben, és olvasgatok.

• Szellemi fejlődés: Két fontos momentum maradt meg a 2007-es évből. Az első: jelentkeztem egy pszichiáternél, hogy segítsen előásni és elengedni a múltban mélyre eltemetett sérelmeim és bántalmaim. A második: elmentem egy számítógépes képzésre, ahol web tervezést tanultam. Lelkileg sokat segített nekem, mert visszaidézte tinédzser éveim, amikor rengeteg sikerélményt kaptam a tanulás által. A záróvizsgám eredménye 94%-os lett.

• Rehabilitáció: Budakeszin rendszeresen meglátogatott Luca barátnőm, aki új életet hordott a szíve alatt. Mikor a keresztfiam, Boldizsár megszületett, sokat sétáltunk együtt. Ők Óbudán laknak, ezért, minden héten, amikor meglátogattam őket, gyakoroltam a tömegközlekedést. 🙂 Mivel az egészségügy nem támogatott több gyógytornát, lassacskán leszoktam a kórházban tanult gyakorlatokról. Hátizom-erősítő tornát és tai chi gyakorlatokat kezdtem otthon gyakorolni. A mozgásterjedelmem és energiaszintem szinte teljesen helyreállt. Egyre inkább visszatértem a „régi” életemhez, abból a szempontból, hogy újra én rendeztem otthon a háztartást. Körülbelül fél évig lógattam magam mellett, nem használtam a jobb kezemet, aminek az volt az oka, hogy eredendően balkezes vagyok, és a béna kezem „kikerült” a forgalomból. Lehet, hogy jobb lett volna lekötni a jó kezem, de a férjem erre is talált egy bevált módszert: vásárláskor bal kézben kellett tartanom a bevásárlós listát, és jobb kézzel nyúltam az áruért. Lassanként rendeződött kéz-problémám. 🙂

• Gyógyászat: Megállapították, hogy refluxom van, ez a „betegség” azt jelenti, hogy a gyomor- és nyombél-tartalom visszaáramlik a nyelőcső felé, ahol kellemetlen tüneteketokoz: gyakori gyomorégést, a szegycsont mögött jelentkező égő fájdalmat, fulladás-érzést. Éppen e miatt a problémák miatt inkább megtartóztatjuk magunkat, mint súlyosabb kórós állapot, pl.: cukorbetegség esetén. Leszoktam a szénsavas, cukros üdítőkről, az erősen fűszeres, savas ételekről és korlátoztam a fogyasztásomat citrusfélékből, teából, kávéból, bő olajban sült ételekből, és sajnos csokoládéból is. Májusban elküldtek az akkor még nyitva álló OPNI-ba, ahol nem csak pszichiátria működött, hanem európai szintű stroke-központ is. Itt végezték el a genetikai kivizsgálásom, ami után megállapították, hogy nincs ilyen kitettségem, nem szükséges tovább a Syncumart szedése. Helyette, életem végéig Aspirin Protectet (szalicilsav, fűzfakéreg) kell szednem, ami gátolja a vérlemezkék összecsapódását, s így a vérrögök kialakulását. Azért ez a gyógyszer jóval „barátságosabb” a Syncumarnál, eltűntek a rendszeres vérvételek is. 🙂

2008.

Ez az év bővelkedett tanulságokban. Fizikailag egészen megközelítettem régi önmagamat, de kiderült mentálisan több időbe telik teljesen „talpra állni”. Egyre többet foglalkoztatott visszahelyezkedésem a munka világába, minél több idő telt, annál bonyolultabb dilemmának ígérkezett.

• Pszichés változás: A betegség után, minden téren teljesen a padlóra kerültem, látszott, hogy sok időre lesz szükségem a felépüléshez. A rehabilitáción és otthon is, amíg egy nagyon szűk világban mozogtam, olyan volt, mintha burában éltem volna. Amikor egyre közelebb kerültem a „normális” világhoz, egyszerre ki is repültem a burából. Ennek voltak pozitív és negatív következményei is. Tavaly az ORSZI-tól megkaptam a 67%-os leszázalékolást, de ez év nyár elején újra meg kellett jelennem a bizottság előtt. Elhitették velem, hogy rehabilitálnak, csak évekkel később derült ki számomra, hogy tudatosan vagy akaratlanul, de becsaptak. Egész nyáron próbáltam utána járni a megoldásnak, de sajnos nem jártam sikerrel. A lelkiállapotom újra kemény próbatétel elé volt állítva. Visszakerülök a „játékba”? Ha IGEN is a válasz, ezúttal védőháló nélkül. 🙁 Rájöttem, hogy magamra maradtam.

Azt gondoltam, ha van időm, akkor most élek a lehetőséggel, és végre megtanulok rendesen angolul. Magántanárnál haladtam előre a nyelvtanulással, és angol nyelvi tanulókörbe jártam beszélgetni, gyakorolni.

• Mozgás, képességfejlesztés: Nem tudtam jól beosztani a napjaim, ezért sajnos a rendszeres torna valahogy mindig kimaradt. Azért hetente egyszer legalább elmentem úszni. Ami fejlődést jelentett ebben az évben, az az autóvezetés volt. Elég erősnek és bátornak éreztem magamat ahhoz, hogy újra autóba üljek. Sokkal nehezebb volt a feladat, mint ahogyan én azt elképzeltem. Ebben az évben, lakó kerületem kívül nem merészkedtem.

• Étkezés: A vérvételek során kiderült, hogy megemelkedett a vércukrom. Tudtam, hogy ezzel a problémával nehezebb lesz felvenni a kesztyűt, mint bármi mással, mert olyan dolgokat kell korlátoznom, illetve olyan dolgokról kell lemondanom az étkezésemben, amelyekhez kicsi korom óta ragaszkodom. A 2-es típusú diabétesz esetében kalóriában, szénhidrátban és zsírban szegényebb étrendet javasolnak. A zsírral nem is volt problémám, csak azokkal a fránya szénhidrátokkal, és ezzel együtt a kalóriákkal. Nem is a cukor okozott elsősorban gondot, inkább a tészta minden formája, a pékárutól a száraztésztáig, valamint a gyümölcsök mennyiségi korlátozása. Annak örültem, hogy az összes zöldség- és főzelékféle szabadon fogyasztható, de a legfinomabbak azért mégsem: sárgarépa, sütőtök, kukorica, zöldborsó, bab. Amire érdemes volt még odafigyelnem az a napi többszöri, kis mennyiségű étkezés, különös figyelemmel a megfelelő élelmi rostbevitelre, gyümölcsökkel, zöldségekkel, korpával, teljes kiőrlésű liszttel. Utóbbi az infarktus utáni megemelkedett koleszterinszintemnek is jót tett.

2009.

Az év elején túl sok féle dolgot vállaltam magamra, nyárra úgy éreztem már megint bekerültem egy mókuskerékbe, amely nem segíti a további rehabilitációm, SŐT! Lelkileg még mindig nem erősödtem meg annyira, hogy úgy éljem a mindennapokat, ahogyan azt szeretném. Ezért nyáron úgy döntöttem, hogy komolyan változtatok életmódomon, ami elsősorban az érzelmi és pszichikai egyensúlyom megtartását érintette.

• Tudatosság: Igazi csapda tud lenni, ha azt érzed, hogy fizikailag már készen állsz a szép, új jövőre, de, ha ezt lelki fejlődés nem követi, akkor nagy baj lehet! Ezért kezdtem el személyiség-fejlődéssel foglalkozó tréningekre járni, könyveket olvasni. Olyan szavakat „tanultam”, mint fókusz, céltudatosság, tisztelet, alázat, hála. A szilárd önbecsülésről való meggyőződés első foka az önismeret. Ennek során megismerjük személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését. Második lépcsőként elfogadjuk, hogy ilyenek vagyunk. Ha fejlesztjük, növeljük az elfogadás képességét, akkor kitágul ez a határ, és egyre több és több dolgot leszünk képesek elfogadni. Addig még a végén bármit el tudunk fogadni, illetve be tudunk befogadni. Gyakorlatilag felelősséget vállalunk önmagunkért, tanulási, fejlődési lehetőséget látunk a nehézségeinkben és a hibáinkban. A folyamat közben eltűnik, az aggódás a múltunk miatt és a félelem a jövőnktől. Megjelenik a jelen, és vele együtt a boldogság pillanata. Amikor nem agyalunk a problémákon, csak létezünk, például belemerülünk egy izgalmas könyvbe, kirándulunk és élvezzük a napsütést vagy a madárcsicsergést. Ekkor állunk készen az újrakezdésre, céljaink megvalósítására. Ami engem illet, elindultam az utamon, amiről nincs visszafelé, és nincs megállás, ahol az akadályok csak erősítenek, a kételyek pedig arra tanítanak, hogy az érzéseidre támaszkodva haladj előre rendíthetetlenül!

• Másodlagos megelőzés: A stroke sajnos népbetegségnek számít, s míg régen az “öregek betegségének” számított, ma már a fiatalabb nemzedékeket is sújtja. A halálozási statisztikában az előkelő harmadik helyet foglalja el. Szomorú, de a stroke-betegek közül minden harmadik azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. És a túlélők közül is körülbelül 50% öt éven belül meghal újabb stroke következtében.Ezért rendkívül fontosnak tartottam, hogy a kontrollok befejeztével, évente neurológiai- és nyaki ultrahang vizsgálaton vegyek részt.

• Táplálék-kiegészítők: Azért beszélnék ezekről a termékekről, mert igazán ebben az évben kerültek a látóterembe. A táplálék-kiegészítők gyógynövényeket, ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaznak. Ennek kapcsán utána néztem, hogy mire figyeljünk, amikor ilyen készítményeket vásárolunk. Miért érdemes étrend-kiegészítőt fogyasztanunk? Megváltoztak az életkörülményeink, állandó stressz-helyzetben élünk, keveset mozgunk, szennyezett a levegőnk, ezért jóval több, védő hatású vitaminra, makro- és mikroelemre van szükségünk. Megváltoztak étkezési szokásaink is, kész és félkész ételeinkből hiányzik egy sor nélkülözhetetlen tápanyag. De még az egészségesnek hitt élelmiszereinkben sem biztos, hogy bízhatunk; az agráripar termékeiben jóval kevesebb vitamin és ásványi anyag található, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Tudatosan vásároljuk ezeket a készítményeket! Vizsgáljuk meg a címkét!  Ha nem találunk rajta magyar nyelvű tájékoztatót, az a termék bizonyosan nem felel meg az előírásoknak! Figyeljünk arra, hogy megtaláljuk-e a csomagoláson a termék forgalmazójának, gyártójának a nevét és elérhetőségét, az összetételi adatokat, a hatóanyag-tartalmat, az RDA %-ot (az egészséges felnőttek számára átlagosan javasolt fogyasztási mennyiséget)!

2010.

Ez az év volt a fordulat éve, hogy miért nevezem annak? Egy baráti beszélgetés alkalmával került szóba, hogy összegyűjthetnék olyan történeteket, amelyek segítenének sorstársaimnak a felépülésben. Otthon továbbgondolva a dolgot, azt kérdeztem magamtól: Hogyan tudnám megvalósítani ezt a gyönyörű gondolatot? Tudom magamról, ha belekezdek valamibe, abba teljesen belevetem magam, szívvel-lélekkel. Már a kórházban megfogalmazódott bennem, hogy – bár még nem tudom hogyan – mindenképpen segíteni szeretném a stroke megelőzést. És most itt vagyok, négy évvel a betegség után, és már elég erősnek érzem magam fizikailag és lelkileg egyaránt. Hetekig motoszkált bennem a téma. Barátaimmal konzultálva, végül úgy döntöttem, hogy szervezett keretek között megvalósítom ezt a felemelő ötletet, egy alapítvány segítő szárnyai alatt. Azt gondoltam, hogy nekem ez könnyen fog menni, hiszen a szélütés előtt, 17 évig gazdasági vezetőként dolgoztam, non profit szervezeteknél, utoljára egy alapítványi gimnáziumban. Szivárványszínben láttam a világot! Elindultak tehát az előkészületi munkálatok, bár sokszor ütköztem dombokba, hegyekbe, de a lelkesedésem röpített előre, …

…teltek-múltak a hónapok, és a dolog végére csak nem akart pont kerülni. Akkor már tudtam, hogy a FELADATOM nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek elképzeltem azt. De ragaszkodtam a célomhoz, és augusztus végén jogerőre emelkedett a Strokeinfó Alapítvány nyilvántartásba vétele. 🙂

2012-2014.

Amikor úgy éreztem, hogy könnyű lesz a feladat, nem gondoltam, hogy ez nem csak egy tevékenység, hanem küldetés, hivatás, misszió; hogy ebben nem csak, mint szakember veszek részt, itt civil szervezeti vezetőként vagyok jelen. És nem könnyű egy ilyen szervezetet vezetni, sosem volt az, viszont egyre nehezebb. Megértettem, hogy csak akkor maradhatunk fent, ha a szervezetet akként működtetetem, mintha vállalkozás lenne, hiszen nagyjából ugyanazokkal a feltételekkel, lehetőségekkel, esélyekkel kell megküzdeni.

Meg kellett tanulnom rövid és hosszú távú tervet készíteni, napirendet is el kezdtem használni. Igazi csapdává tud válni, ha nincs munkahelye az embernek, ahol helyettünk beosztják az időnk nagy részét. Időgazdálkodás, ijesztő a szó, mégis szükség van rá, hiszen az idő az, ami nem pótolható az életedben.

Rájöttem, hogy amikor segítünk másokon, önmagunkon is segítünk. Az önbecsülésről már beszéltem, a legfontosabb dolgok közé sorolom az életünkben; mert ha, önmagunkkal rendben vagyunk, a világgal is jó a viszonyunk, a mindennapi stresszel való küzdelmünkben, és ezzel a betegségekkel folytatott harcunkban ez elsődleges! Ezért tartom nagyon fontosnak az Alapítványban a gondolkodásmód fejlesztését, átalakítását.

Végül, de nem utolsó sorban, magamba kellett néznem a tekintetben is, hogy a megelőzésben jó példával szolgáljak! Ezért az elhanyagolt mozgásterápiámat 2011-ben elkezdtem kialakítani. Magasra tettem a lécet, de legalább van hová fejlődni, 🙂 zumbázni kezdtem. Három éve foglalkozom vele, és tudom, hogy talán még három évembe kerül, hogy úgy csináljam végig, mint egy „egészséges” ember, de kitartok! A legnagyobb előnyét az állóképesség megőrzésén túl a kéz-láb koordinációfejlesztő hatásában látom. Az év elején, többszöri nekifutásra elkezdtem jógázni, magam sem gondoltam, hogy ennyi pozitív élményem, tapasztalatom lesz ezzel kapcsolatban. Hihetetlen rehabilitációs mozgás. Az izmokat ellazítja, erősíti, főleg a mélyizmokét. Ízületeink rugalmasságának rehabilitálására és fenntartására is kiváló. Mint minden mozgástól, ettől is javul a vérkeringés. Beindítja a szervezet méregtelenítő funkcióit, serkenti a nyirokrendszer működését. Harmonizálja a vegetatív idegrendszert, és növeli a vitalitást. A jó példa pedig ragadós, lányommal együtt járunk jógázni és zumbázni, ami nem csak a mozgás szeretetét tanítja meg neki, de közös programnak is kiváló.

Ebben az évben férjem is kapott két olyan megerősítést az ÉLET-től, aminek következtében drasztikus életmódváltásba kezdett. Mindennap biciklivel megy a munkahelyére, és még ez sem elég neki, további köröket ró az utakon. 🙂 Ennek következményeként a mai napig 9 kilótól szabadult meg, ami által sokkal energikusabbak a napjai, javult a vérnyomása, és a koleszterinszintje is csökkent. A biciklizés megszállottjává vált. Ránk ragasztotta ennek a sportnak a szeretetét, bár „igazi” biciklizést, egyensúly-problémáim miatt, még nem tudok produkálni. De Párom nem csüggedt, vett egy bakot, amivel kvázi szobabiciklivé lehet alakítani kerékpárunkat, így azon gyakorolhatok.

Az azóta eltelt időben rengeteg-rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Ennek nagy részét megtalálhatod kedves olvasó az alapítvány honlapján (www.strokeinfo.hu), a személyes tapasztalataimat megpróbáltam ebben a „művemben” megosztani Veled. Ha mégsem érzed elegendőnek a kapott információkat, vagy csak egy olyan embert keresel, akivel megoszthatod sikered, bántod, mindennapjaid, keress meg, találkozzunk vagy telefonon, interneten beszélgessünk. Várom jelentkezésed! 🙂

Sarkadi Gabriella

2018 február 11-én kaptam isémiás stroke-ot, egyszerűen összeestem a munkahelyemen, nem tudtam beszélni, megpróbáltak felállítani/felültetni – persze nem ment. Még itatni is akartak, hátha jó a „szédülésre”.

Szerencsére egyik kollégám nem vesztette el a lélekjelenlétét, és azonnal a légi bázist hívta, küldjenek mentőhelikoptert. Ezzel is szerencsém volt, ugyanis a hóvihar ellenére is fel tudtak szállni, és nem túlzok, amikor azt mondom, fél órán belül már a kezelőben voltam. Az is hozzátartozik a történethez, hogy Ausztriában dolgozunk és a német határ közelsége és a hóhelyzet miatt a kempteni (Németország) klinikára kerültem.

Itt egy hetet töltöttem, ezalatt MR, CT, szívultrahang, nyeletéses szívultrahang, erek ultrahangos vizsgálata, 24 órás EKG és még felsorolni is sok, mennyi vizsgálatot végeztek el. Ezen kívül naponta 2x jött beszéd és mozgásterapeuta/gyógytornász foglalkozni velem. Az egy hétből 3 napot voltam a stroke-őrzőben, monitoron, utána a neurológián.

Viharos gyorsasággal tért vissza belém az „élet”, szerintem a villámgyorsan elkezdett kezelés miatt, és nyilván nem volt brutálisan kiterjedt a baj. Itthon egy hétig voltam még, utána visszajöttem táppénzről. Mivel a férjemmel együtt dolgozunk, nagyon sok feladatot átvállalt tőlem (hotelkonyhán reggeliztető szakácsok vagyunk).

Hihetetlen szerencsém volt: ha nem itt ér a baj, nem hiszem, hogy ilyen jól lennék…Vár még rám egy PFO zárás, ezt is itt szeretném megcsináltatni, hiszen minden leletem rendelkezésre áll németül.Kérdés, hogy mekkora a lyuk, remélhetően katéteresen megoldható lesz,nem kell vágni. Ha mégis, akkor is végtelenül szerencsés vagyok, hálás a sorsnak és nem utolsó sorban kollégáim lélekjelenlétének! 

Élek, jól vagyok!! 

2017 januárjában átéltem a 3. agyi infarktust. 3 hónapig voltam kórházban. 40 éve nyitott Foramen Ovale-val élek. 3 éve várok arra, hogy megműtsenek.

A kórházi gyógyító kezelesek hatására tudok járni, bár folyton elesek. El tudom látni magam, rövid távon tudok sétálni, a bal karomat nem tudom rávenni, hogy séta közben mozogjon, ezáltal a csípom már nagyon fáj.

6 hónapja igazán sehol nem voltam, nincs barátom sem már, csak néhány facebook-os ismerős, akivel néha virtuálisan beszélgetek. A mély depressziónak a következményeképp 30 kg-ot híztam. Most 174 kg vagyok. Vissza akartam menni dolgozni, de ssajnos magam is be kellett látnom, hogy nem megy.

A maradék tünetek: motoros aphazia néha még mindig előfordul, a szédülés, fejfájás, izomfájdalom mindennaposak. Egyensúlyzavar, amitől folyton elesek, írás nehezítettség a bal kezemen.

Ha nem lenne a feleségem és szüleim, akkor már rég a vonat elé mentem volna. Mindig szerettem az életet. Mindig egy mosolygós, vidám mackó voltam. De az érzés, hogy nem beszélek élőszóban senkivel, maximum a csirkéimmel vagy a kutyáimmal vagy a macskáimmal, vagy a feleségemmel, az az érzet leírhatatlan és szomorú.

• Munka a belső gyermekkel meditáció:

https://stroketulelo.blogspot.com/2017/04/belso-gyermek-panik.html

Ez egy Louise Hay cikk alapján készült

• Fiatal jógaoktató esete a stroke-kal:
  https://stroketulelo.blogspot.com/2017/04/fiatal-jogaoktato-esete-stroke-kal.html
  Pozitív példa, két év alatt meggyógyult a hölgy, pedig elég komoly volt a stroke-ja. Elment a látása, egyensúlyzavara volt, ő sem tdott járni.
• Felépülésünket formáljuk – Felépülés a stroke-ból:
  https://stroketulelo.blogspot.com/2017/04/felepulesunket-formaljuk.html
  Ez egy nagyon hasznos cikk a megerősítésekről, stroke-os szemszögből. Engem ez mozdított ki a holtpontról, amikor járni tanultam.
• Megerősítések a stroke rehabilitációjához:
  https://stroketulelo.blogspot.com/2017/04/megerositesek-stroke-rehabilitaciojahoz.html
  Egy brit klinikai hipnoterapeuta nagyon szakszerű megerősítései. Én mióta megismertem, azóta mondom őket, és sokat javult tőle a lábam. Hogy ettől-e vagy az elmúlt időtől, vagy mindkettőtől, jobban hajlik a térdem.
• 15 megerősítés depresszióra:
  https://megerositesek.blogspot.com/2017/05/15-megerosites-depressziora.html
  Ez egy újabb projektem, Csak Pozitívan, különféle témák közé csoportosított megerősítések. Nekem is volt (talán van is még) depresszióm, de ezeknek a megerősítéseknek köszönhetően nem veszem észre. Olyan kedélyhullámzásai voltak, hogy az egyik percben sírtam, a másikban nevettem.
• 15 megerősítés szorongásra:
  https://megerositesek.blogspot.com/2017/05/15-pozitiv-megerosites-szorongasra.html
• Megerősítések az önszeretethez:
  https://megerositesek.blogspot.com/2017/05/megerositesek-az-onszeretethez.html

2015 május…az év egyik legszebb hónapjának kellett volna lennie. A természet gyönyörű, millió színben pompáznak a virágok, ráadásul eper szezon van, ami kishúgom (Mucus ) kedvenc gyümölcse. Ez az ő születésének hónapja, amit minden évben anyu által készített eper tortával ünnepeltünk…

Mondanom sem kell, hogy abban az évben és sajnos azóta sem sikerült ünnepelnünk.

2015.05.27-én, 1 nappal a tesóm 25. születésnapja előtt az életünk más irányba fordult.

Mucus egy műtét során agyvérzést kapott… Sokként értek minket a történtek, fogalmunk sem volt arról, hogy mi fog ránk várni az elkövetkezendő időszakban. Az események pörögtek, nem is volt időnk felfogni őket. Mucus intenzív osztályra került, akkor kb. 3 hetet töltöttünk ott. Napokig mély altatásban tartották, élet és halál között lebegett. Nem érhettünk hozzá, nem beszélhettünk hozzá nehogy reagáljon bármire és megemelkedjen a vérnyomása. A családdal megegyeztünk, hogy nekünk muszáj erősnek maradnunk, ott Mucus mellett nem lehetünk gyengék, ő nem érezheti azt, hogy mi összeomlunk. Csak álltunk az ágya mellett és amikor valamelyikünk elgyengült, akkor kiment az osztályról, összeszedte magát a folyosón, és csak úgy jött vissza, ha erőt tudott „adni” még ha csak a jelenlétével is. A gyönyörű vörös haját teljesen leborotválták, mert meg kellett nyitni a koponyáját, lélegeztető gépen volt, rengeteg műszer csipogott mellette egész nap. Azok a műszer-csipogások annyira beleégtek az agyunkba, hogy ha egy boltban vagy az utcán bármilyen hasonló hangot hallottunk, összerezzentünk. Kérdéseinkre, hogy mi vár ránk, mindenki azt válaszolta, hogy minden eset más, nagyon lassú lesz a fejlődés, legyünk türelmesek. Ennek ellenére sem tudtuk elképzelni azt, ami következett. Mi bíztunk folyamatosan, reménykedtünk, hogy a szeretet és az összetartás, ami a családunkra jellemző majd átsegít minket ezen az időszakon és minden szép lesz újra. A már említett szülinapi tortához a Pécs felé vezető út melletti falvakból beszereztük az epret, mert azt reméltük, hogy hamarosan ünnepelni fogunk…

Mucus állapota lassan stabilizálódott, elkezdték ébresztgetni, ami nem ment egyszerűen. De apránként lépdeltünk előre. Azt mondták az is csoda, hogy életben maradt. A vérzés a bal oldalát érintette, ekkor derült ki a károsodás mértéke. 3 hét után már rehabilitálható állapotban volt így felkerült a Budakeszin található OORI-ba. A rehabilitációs intézetben fél évet töltöttünk, az első hónapra az ő elmondása szerint nem is nagyon emlékszik, ami lehet talán jobb is. Hatalmas harcok árán kiszállt a tolószékből és elértük azt az állapotot, hogy bot nélkül is tudott sétálni. A bal keze le volt maradva, de ott is elindultak a mozgások a vállából, könyökéből. Haladtunk szépen lassan, ahogy, mint már utólag tudjuk ilyen helyzetben haladni lehet.

Próbáltunk minden kis lépésnek örülni, és értékelni azt amink volt. Ott volt nekünk ő, tiszta elmével, megmaradt gyermekkori emlékekkel, a csodálatos humor érzékével. Élvezte, hogy télen séta közben ropogott a talpa alatt a hó, mert tudta sokan nem voltak ilyen szerencsések.

A fekete leves 2016. májusában következett, amikor Mucus agylágyulást kapott. Újra május, újra szülinap nélküli év…

Elindult egy pokoli időszak, aminek még mindig nincs vége.

Az agylágyulás következtében minimális tudatállapotba került Mucikám, és kb. 2 hónapot töltöttünk intenzív osztályon, folyamatosan vékony jégen táncolva. Nagyon kevés esélyt adtak az orvosok bármilyen felépülésre, kimondták, hogy készüljünk a legrosszabbra. Immár másodszor!

Sok minden történt ezalatt a 2 hónap alatt, voltak rossz és rosszabb napok. Viszont előre nem igazán haladtunk. Egy idő után újra felkerültünk az OORI-ba a kóma részlegre, megpróbálták fejleszteni, kizökkenteni az állapotából de nem jártak sikerrel. 1 hónap után kimondták, hogy nem rehabilitálható, vigyük haza és ápoljuk szeretetben.

Ő most teljes testére lebénulva, kommunikációra képtelenül fekszik lassan 1 éve…fokozzam a kedélyeket??? Úgy látjuk, sőt biztosak vagyunk benne, hogy szellemileg nem sérült, teljesen ép. Pislogással kommunikálunk, emlékszik mindenre, ért minket, tisztában van mindennel. Nyelni nagyjából tud, de édes kevés ahhoz, hogy szájon át tudjuk táplálni, mivel az arca is le van bénulva és nem tud rágni sem. Így az étkezés öröme sem maradt meg, többségében szondán keresztül tápláljuk. Van ennél szörnyűbb állapot?

A szüleim mindent megtesznek érte, az életüket feláldozva küzdenek, hogy Mucus állapota javuljon, de eddig nagy lépést sajnos nem sikerült tennünk. Minden nap tornáztatják, át van masszírozva, rengeteget beszélgetnek vele. Próbáljuk különböző módszerekkel fejleszteni, de nem egyszerű a dolgunk.

A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy nem képes sem beszélni sem hangot kiadni, kizárólag sírni tud…de azt nagyon. Készítettünk kis kártyákat, amin számok és betűk vannak. Az így kirakott rövid szavakat összeolvassa és a matematikai egyenleteket is simán megoldja. Hogy ezt honnan tudjuk? Általában minden feladat után adunk 3 megoldási javaslatot és akkor kell pislognia, amikor a helyes megoldást mondjuk. Anyukám néha viccelődik vele, hogy az nem igazán kihívás amilyen matek feladatokkal ő el tudja látni, mert hát Mucus egy zseni.

Zseni volt már gyerekként is, pl. amikor zeneiskolába járt. Arra emlékszem, hogy a legtöbben egy vizsga előtt mennyit izgultak, de persze nem az én húgom. Ő a fürdőkádban ülve fejben megtanulta a vizsgadarabot és minimális gyakorlással mindig tökéletesen előadva műveit nyűgözte le a tanárokat. Volt idő, amikor már fel is mentették a szolfézs óra látogatása alól, mondván neki ez simán megy, nincs szüksége ott töltenie az idejét.

Most is próbáljuk a zenét használni arra, hogy elinduljon a kommunikáció, próbáljuk felidéztetni vele a gyerekkorában tanult darabokat, hogy próbáljon a dallamokkal és a hangjával játszani. Azt vettük észre, hogy sírás vagy köhögés után egy picit már tud nyöszörögni. Egyszer éppen próbáltam itatni, amikor elkezdett kicsit köhögni és én meg folyamatosan beszélve hozzá megkérdeztem, hogy lenyelte-e már a vizet? Erre meghallottam az ő kis nyöszörgéséből, az igenlő válaszát: ÜHÜM! A hideg végig futott rajtam, amikor ezt hallottam, nem akartam elhinni! Utána egész nap udvaroltam neki, hogy nyöszörögjön még nekem, de nem sikerült.

Próbálkoztunk a Szkafander és pillangó című filmben látott technikával is szavakat formálni. Mivel a magyar abc tele van összetett és hosszú karakterekkel, megegyeztünk, hogy a régi telefonok nyomógombjain található karaktereket fogom felsorolni, nem lesz ó,ő,ű stb. karakter, mert azzal csak megy az idő. Ha összerakunk egy szót, akkor abból ki fogjuk találni, hogy az mi akar lenni. A próbálkozásainknak sajnos nem lett nagy sikere. Addig jutottunk, hogy a szó, amit mondani szeretetett volna nagy valószínűséggel N betűvel kezdődik, de tovább nem jutottunk, pedig nagyon vártam, hogy mi az amit először közölni szeretne velünk.

Nekem voltak tippjeim, hogy már a fenébe kívánja az egész családot, és végig sorolja, hogy mit csinálunk rosszul és mivel megyünk az idegeire, de bírni fogunk mi mindent kritikát, akármit mondhat csak szólaljon meg egyszer!

Olyan jó lenne újra beszélgetni, hallani a hangját, a nevetését. Annyira kíváncsi lennék, hogy mit mondana nekünk, mi az amire emlékszik az elmúlt 1 évből (őszintén remélem, hogy nem sok mindenre). Jó lenne túllépni ezen a korszakon, elindulni a fejlődés/javulás útján és kibeszélve az élet nagy dolgait együtt feldolgozni az eseményeket. Ábrándozunk egy olyan csajos napról, amikor csak mi ketten beülünk az autóba és oda megyünk, ahova akarunk, azt eszünk, amit akarunk és csak élvezzük az életet. Nekünk ez lenne a vágyunk. Összeszorul a szívem, amikor az utcán boldog barátnőket, testvéreket látok sétálni, fagyizni… nézem őket és arra gondolok, hogy mi is lehetnénk újra ilyenek, ha az élet egy kicsit kegyesebb lett volna hozzánk. Mi is voltunk boldogok korábban, jutott nekünk 1-2 év a suli után amikor már felnőttként igazán jó testvérként, legjobb barátnőkként éldegéltünk. Tele voltunk tervekkel, meg akartuk váltani a világot, álmodoztunk a jövőnkről, arról, hogy majd nekünk is lesz családunk és milyen szép életet fogunk teremteni magunknak. Ezeket a terveket az élet keresztülhúzta, hiszen legszebb korszakát a legnagyobb szenvedésben „éli”. Nem tudom a sors miért adott ekkora terhet és feladatot nekünk… nem érdemeltük meg, ahogy senki sem.

Sokszor gondolkozok a gyerekkorunkon, mert abban aztán nagyon szerencsések voltunk. Hatalmas szeretetben nőttünk fel, amiért mind a ketten nagyon hálásak vagyunk. Akkoriban nagyon különbözőek voltunk. Iskolába menet én csak rohantam, mindig mindenhova siettem, ahogy azóta is teszem, de minek… Ő meg élvezte az életet, az apró kis csodákat, figyelte a pillangókat, lehajolt ha egy szép virágot látott. Én meg mindig veszekedtem vele, hogy menjünk már, nem érünk rá. Borzasztóan bánt ez utólag. Ha tehetném, visszatekerném az időt, és megállnék vele minden egyes fűcsomónál, hogy ott legyek mellette és együtt fedezzük fel a világot.

Olyan gyorsan elrepül az élet, főleg ha egy ilyen tragédia árnyékolja és gyorsítja fel az eseményeket. Ha rám hallgattok, még ma elkezditek élvezni minden percét, és újra értékelitek mindeneteket, amitek csak van. Nagyon sokan vannak, akik hónapok vagy évek óta nem járhattak kint a friss levegőn, nem érezték a nap sugarát a bőrükön, nem érezték ropogni a havat a talpuk alatt. Ezek mind csodák, amikért hálásnak kell lenni és értékelni kell a rohanós hétköznapokon is. Mucus tanított meg engem is, hogy ne csak végig rohanjak az életen, hanem éljem is meg minden pillanatát, mert különben semmit nem ér. Ez nekem se megy könnyen még a mai nap sem, de dolgozok rajta, mert nekem van még esélyem. Teszem ezt érte, hogy ha egyszer felépül, akkor onnan folytathassuk ahol akaratunkon kívül abba kellett hagynunk.

Rengeteg düh és harag gyülemlett fel bennünk, nehéz ezt hozzátartozóként kezelni, nem is tudom mennyi időbe fog kerülni feldolgozni a történteket. Kezdjük úgy érezni, hogy fogytán az erőnk, de ezt csak halkan suttogva mondom. Hiszen mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy elgyengülünk, mert akkor összeomlik minden. Ez nemhogy maraton futás inkább egy extra ultra maraton. Hozzátartozóként hatalmas erőt kíván mindenkitől egy ilyen helyzet, mi vagyunk azok akikből az érintettek erőt merítenek. Mi harcolunk az elemekkel, az orvosokkal, nővérekkel, a bürokráciával, sőt legtöbbször magukkal a betegekkel is. Mert hát mi vagyunk a tűzvonalban és az ő bennük felgyülemlett harag és keserűség mind rajtunk csattan. Mi vagyunk akik áldozunk az életünkből, vannak akik mindent (munkahelyet, saját életet/egészséget félredobva) félre tesznek csak hogy minden jobbra forduljon. Áldozzák a jelenüket egy reményekkel teli jövőért. Mi csak tűrünk, míg az erőnk bírja, és annak nagyon sokáig kell bírnia. Bírnia kell otthon, a munkahelyen és az élet minden területén. Hiszen az élet nem áll meg, az nagy sebességgel robog tovább.

Újra közeledik május és ezzel együtt Mucus 27. születésnapja. Az eper torta idén is el fog maradni már harmadjára. Egy kicsit félek, hogy mit fog hozni ez a hónap. Tanácstalan vagyok, hogy hogyan „ünnepeljük” a szülinapját. Mit tudok neki adni ami boldoggá teszi? Lesz ő egyáltalán boldog még valaha? Ilyenkor látszik, hogy a tárgyi dolgok mennyire nem számítanak az életben és ha egészség nincs akkor semmi nincs. És fordítva is igaz, ha egészség van, akkor minden megvan!

Nagyon remélem, hogy ezt a történetet egyszer majd pozitív fordulatokkal tudom folytatni Mucival együtt!

Vigyázzatok magatokra, és ne felejtsétek el élvezni és értékelni az életet!

J.D.

Azért ragadtam tollat, mert szeretném megvédeni a jóga becsületét, bár lehet, hogy nem szorul rá? J

Több is van ebben az írásomban, mint egy mozgásforma dicsérete. Vallom, hogy – majdnem – minden véghez vihető, amit csak szeretnénk. De nem elég, ha csak féltékenyen nézzük, hogy másnak sikerült az, amit mi akartunk.

Ma egy rég nem látott barátommal találkoztam, egy jóleső, de kemény zumba órával ajándékozott meg. Azt hittem belehalok! J Végre itt a tavasz, ideje felébredni a téli álomból, és felvenni a természet ritmusát! Nem is lehetett volna fantasztikusabb kezdet ennél az óránál!

2011 nyarán találkoztam Zumahajnival. Azt gondoltam, hogy itt az ideje egy közösségi mozgásnak, többet merek már vállalni a gyógytornánál. Hogy milyenek vagyunk, amikor tanulunk valamit? Nyilván – tisztelet a kivételnek – az elején esetlenek, tétovák, félénkek. Előző életemben nem volt gond a sporttal, pláne nem a tornával, tánccal. Néztem magamat a tükörben, csak az járt a fejemben, hogy addig próbálom, amíg legalább átlagos nem leszek. Mindig maximalista voltam, főleg magammal. Most itt állok roggyantan és rozzantan, de megmutatom, hogy nem lesz mindig így! Hajni a mozgáshoz való hozzáállásával rengeteget segített nekem – egyébként később is így választottam a tanáraimat: Keresztes Beát és Gedeon Beát. Köszönöm Nektek!

Négy évig zumbáztam – 2014-ben a TV2 forgatott is egy zumba órán, az Egészségklinika stroke-ról készült műsorához.

Aztán a jóga elcsábított.

Mindig is nagyon kötöttek voltak az ízületeim, de a stroke után a bénult jobb oldalon letapadt izmokon csak mozgással lehetett valamelyest javítani. Persze ezek nagyon tudnak fájni, de legalább érzem, hogy vannak! Még van hová fejlődnöm, de rajta vagyok az ügyön! J

A jóga világ legősibb mozgásrendszere és jóformán minden más mozgásban felfedezhetjük az elemeit. Az izmokat ellazítja, erősíti, főleg a mélyizmokét. Ízületeink rugalmasságának rehabilitására és fenntartására is kiváló. Mint minden mozgástól, ettől is javul a vérkeringés. Beindítja a szervezet méregtelenítő funkcióit, serkenti a nyirokrendszer működését. Harmonizálja a vegetatív idegrendszert, és növeli a vitalitást.

Van egy kedvenc videóm arról, hogy honnan hová lehet eljutni: Soha ne add fel, neked kell hinned magadban!

Ha valaki 2006 nyarán látott engem, most rám sem ismerne. Büszke vagyok magamra! A családban a férjem és a lányom zenészek, én amatőr szinten énekelek. De rájöttem – és nem felejtem – mégis én vagyok otthon a rock sztár! A felépülés (1 ezrelék volt rá az esélyem) rock sztárja.

Summa summárum irigyelhetjük mások sikereit, de azt gondolom, hogy a siker mögötti munkát nem irigyli senki. A sikernek ára van, amit kevesen hajlandók megfizetni!

Te ezen kevesek közé tartozol?

Ha, igen, segítek Neked felépülésed sikerében! Keress meg: strokeinfo.gabriella@gmail.com

Sarkadi Gabi

2017. március 19.

Forrás:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/halasz_gabor_tiszta_tudattal_egy_noveny_voltam/2489772/

A stroke-ot szenvedett betegek többsége nem épül fel olyan mértékben, amennyire felépülhetne megfelelő odafigyelés és tájékoztatás esetén. Ez a probléma évente ezrek életminőségét rontja le jelentős mértékben.

Figyelem, az alábbi tapasztalatok és tanácsok nem orvostól származnak! Nem helyettesítik a szakorvosi kezelést, a szakorvosokkal való konzultációt. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy a szakorvosoktól mindennek a töredékét sem kaptam meg tájékoztatásképpen. Úgyhogy valójában de.

A tény, hogy az orvosok nem adják meg a kellő tájékoztatást, azt eredményezi, hogy a hanyagság/időhiány/szakmai érdektelenség miatt a betegek többsége csak részben épül fel, sokkal alacsonyabb minőségű életet lesz kénytelen élni a részleges felépülés után. Ez rájuk is és családjukra is jóval nagyob terhet ró, mint ami szükséges volna. Természetesen tisztelet a kivételnek, a lelkiismeretes orvosoknak.

Édesapám szívműtét közben kapott stroke-ot, amit egy hosszú felgyógyulás követett. Bár még messze van régi önmagától, viszonylag gyors felépülése arra ösztönöz, hogy másokkal is megosszam tapasztalataimat. Úgy gondolom, hogy az itt közölt ismeretek segíthetnek más stroke-on átesett betegeknek a gyorsabb és teljesebb gyógyulásban. Az alábbi tapasztalatok csak a mi esetünkre vonatkoznak, számos olyan károsodás jelentkezhet stroke-os betegeknél, amelyekre itt nem talál megoldási javaslatot. A mi esetünkben a jobb oldali mozgás funkciója tűnt el hetekre, majd tért vissza fokozatosan a vártnál jóval nagyobb mértékben.

Összefoglaló

A stroke eredményeképpen egyes agyi területek elhalnak, így a hozzájuk kapcsolt testi funkciók is eltűnnek. Ezek a funkciók gyakran mozgáshoz, egyes végtagok koordinációjához kapcsolódnak, ezért bénulás, vagy ahhoz közeli testi állapot alakul ki.

A lényeg, hogy – bár sokan ezt nem tudják elképzelni még az orvosok közül sem – ezek a funkciók nagymértékben helyreállíthatóak. Ha az orvosok szerint egy gyenge mozgásos, részben bénult állapot már nem javítható, akkor kell összekapja magát a család. Akkor leszel kénytelen laikusként meggyógyítani a hozzátartozódat – már ha elhiszed amit pl. itt írok.

Képzeld el a beteg helyzetét, próbáld meg megérteni a stroke által okozott problémát. Tornáztasd a beteget amennyit csak tudod. Az első időszakban, amíg a beteg nem képes az aktív mozgásra, naponta többször mozgasd a passzív végtagokat.

 A passzív mozgatás az agy érzékelésén keresztül segít visszatanítani az aktív mozgatás funkcióját.

 Masszírozd főleg az ujjvégeket (kéz és láb), szerezd be az idegrendszert helyreállító táplálék kiegészítőket. Csak a legszükségesebb mértékben használjátok az egyoldali támbotot és kerüljétek a kar felkötését! Tájékozódj Te magad és ne csak az orvosoktól várd a gyógyulást!

Mi a stroke?

A meghatározást sok helyen megtalálhatjuk, ezért itt csak röviden írok róla: a stroke – vagy más néven agyérgörcs – alakulhat ki érelzáródás, vagy bevérzés eredményeképpen. Mindkét esetben megfigyelhető, hogy egyes agyi területek időlegesen, vagy végleg megszűnnek működni, utóbbi esetben az érintett agyszövetek elhalnak. Az elhalás következtében a betegnél kiesnek bizonyos funkciók, ez lehet beszéd, gondolkodás, mozgás, vagy vegetatív funkciók (nyelés, vizelet és széklet visszatartás). Hogy mely funkció esik ki, az attól függ, hogy milyen központokat érintett az elhalás. Az agyérgörcs általában az egyik, vagy a másik agyféltekét érinti erősebben, ezért a tünetek is gyakran féloldalasak, az érintett féltekétől függően. A tünet a mozgás funkciók esetén lehet gyengeség, súlyos esetben bénulás.

Az agy plaszticitásának, rugalmasságának köszönhetően az így kieső funkciókat átvehetik más agyterületek, így ezek a funkciók idővel helyreállhatnak. Idősebb korban az agy plaszticitása, feladat átvevő tulajdonsága csökken.

Problémák általában és konkrétan a stroke kezelése kapcsán

A kezelések során orvosok gyakran még az alapvető tájékoztatást sem adják meg a hozzátartozóknak. Nyilván sokaknak volt már olyan érzése, hogy a saját, vagy hozzátartozójának betegsége mintha csak az orvosra tartozna. Pedig a nyugati orvostudománynak komoly elmaradásai vannak abban a tekintetben, hogy megértse egyes betegségek okait, lényegét és gyógyításának módjait. Nem mondhatjuk, hogy az orvosok uralnák az emberi szervezet gyógyítását, hogy mindenre tudnák a választ. Elbizakodottságra tehát nem sok okuk van. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért nagyon sok orvos nem tekinti partnernek a beteget, vagy annak hozzátartozóit. Természetesen az emberek részéről is kialakult egy szerencsétlen hozzáállás, miszerint a családtagjuk sorsát, vagy a saját sorsukat az orvosok kezébe adják, passzívan elviselve a kezelést, legyen az sikeres, vagy sikertelen. Mindez nem szolgálja a gyógyulást.

A stroke-on átesett betegek súlyosabb esetben magatehetetlenek. Még ha tudatuknál vannak sem értik mi történik velük, miért nem működnek egyes testi, vagy szellemi funkcióik. Ebben az ijesztő helyzetben szinte teljesen a külvilágra vannak utalva. Ilyenkor egy sajnálkozó rokon, vagy egy időhiányos orvos elég kevés segítség. A nem kellően támogató környezet depressziót, beletörődést eredményezhet, ami aztán tovább csökkenti a gyógyulás esélyeit.

 Egy újabb liter narancslé, vagy további 3 banán nem sokat segít a beteg felépülésében!

 A megszokott látogatói hozzáállás passzív, azaz beszélgetésre és kisebb segítségekre (etetés, itatás) korlátozódik. Ez elegendő lehet egyes más betegségek esetén, de meggyőződésem, hogy stroke-os betegeknél kevés, és oda vezethet, hogy a beteg nem épül fel teljesen, sőt sokkal rosszabb állapotban marad, mint amit segítséggel elérhetne. Ezért írom mindezt.

 Hogyan kell elképzelni egy funkció kiesést?

Ha valamilyen alapvető funkciónk nem működik, azt úgy képzeljük el, mintha a módját sem tudnánk, mintha nem emlékeznénk rá milyen volt, amikor működött.

Vegyük a mozgást: Ha a beteg nem képes megmozdítani a kezét, az nem olyan, mintha gyenge volna a kéz. Az olyan, mintha azt sem tudnánk, hogyan kell kiadni a parancsot. Emlékezhetünk, hogy korábban hogyan mozogtunk, de hogy azt hogyan hozzuk vissza újra, na az megoldhatatlannak feladatnak tűnik. És ez még csak a végtagok mozgása, ami egy látható és egyszerű funkció. Ennél jóval keményebb dió a testen belüli működés, mint a nyelés, vagy a vizelet és széklet visszatartás.

Az eredmény egy magatehetetlenül fekvő beteg, aki jó esetben teljesen érti amit mondunk.

 Hogyan segíthetjük a stroke-os betegek gyógyulását?

 A legfontosabb, hogy ne álljunk az ágya mellett sopánkodva, hanem minden látogatáskor tegyük magunkat hasznossá masszírozással és tornáztatással. Figyeljünk a táplálkozására, a mennyiségi helyett váltsunk át minőségi személetre, adjunk idegrendszert helyreállító táplálék kiegészítőket. Tartsuk észben, hogy központi idegrendszeri sérülésről van szó, egy agyterületek kieséséről, így a segítséget ennek megfelelően alakítsuk.

 Tornáztatás – adj mintát a mozgáshoz!

Szerintem a legfontosabb dolog amit tehetünk, hogy tornáztatjuk a beteget. Ennek több fontos hatása van. Az egyik, hogy az ízületek mozgástartománya nem csökken le, nem merevednek le a végtagok, vagy legalábbis nem túlságosan.

A másik – és a gyógyulás szempontjából szerintem legfontosabb – hatása, hogy a mozgás funkciókat leginkább a külső mozgatással szerezheti vissza a beteg. A mozgató és érzékelő funkciók máshol vannak az agyban, de az érzékelés adhat mintát arra, hogyan kell mozogni. A fő probléma éppen az, hogy a beteg szinte nem is tudja elképzelni, hogyan adja ki a mozgatás parancsát. Ezt a hiányt hidalhatjuk át azzal, ha óvatosan mozgatjuk a kezet és a lábat minden lehetséges irányban naponta lehetőleg többször is, végtagonként 5-10 percet.

Az ágyban fekvő beteg lábát mozgathatjuk például úgy, hogy azzal imitáljuk a járást, közben tudatosítjuk benne, sokszor elmondjuk neki, hogy így kell majd járni.

A tornáztatás mikéntjéről érdemes megkérdeznünk gyógytornászt, mivel pl. a váll a petyhüdt izmok, a fogyás és a gyengeség miatt könnyebben mozdul ki a helyéről, az pedig fájdalmas trauma lehet a beteg számára. Egy ilyen baleset erősen visszavetheti a gyógyulást.

A tornáztatás fokozza továbbá a vérkeringést, ezáltal egyebek között csökkentheti a felfekvéseket és a trombózisveszélyt.

Nem lebecsülendő a lélektani hatása sem, hiszen a beteg érzi, hogy komolyan foglalkoznak vele minden nap, mellette állnak, rászánják az időt. A mozgásképtelenség cudar lelki teher. A támogatás szerintem lelkileg nélkülözhetetlen.

Amikor pedig elkezdi mozgatni az időlegesen bénult végtagját, még a félcentis mozdulat is fantasztikus siker lesz! És ez a siker erőt ad a betegnek, általa elhiszi, hogy van kiút, hogy érdemes gyakorolni.

 És minderről egy rehabilitációs osztályon szinte semmit nem mondanak a hozzátartozóknak.

Masszírozás

A kéz és láb ujjvégeket próbáljuk masszírozni, az első napokban nagyon óvatosan, finoman, majd később fokozatosan erősítve a masszázst. Itt az ujjakban sok idegvégződés található, ezért a masszás serkenti az idegrendszert és így annak helyreállítását is. A helyes masszásról kérdezzünk meg hivatásos gyógyítókat, masszőröket.

 Táplálkozás

A stroke idegrendszeri probléma, a gyógyulás az idegrendszer helyreállítását igényli. Vannak olyan táplálék kiegészítők, melyek ezt a helyreállást hatásosan képesek segíteni. Általában erről sem kap a hozzátartozó tájékoztatást.

A lista valószínűleg nem teljes, de ami ismereteim szerint segíthet: B vitamin komplexek, Kalcium tabletta, halolaj kapszula vagy hidegen sajtolt dióolaj (Omega 3, 6), alga készítmények, flavonoid kivonatok, C-vitamin, szelén tabletta, Gingko biloba készítmények. Ezen felül minél több gyümölcs és nyers ételek.

 Inkontinencia

A rehabilitációs szakorvos nekünk az inkontinenciára széttárta a kezét: talán majd idővel elmúlik. Pedig a bepisilés és bekakilás, a kondom katéter és a pelenkázás nem egyszerű dolgok, nem beszélve a probléma lelki oldaláról.

 Gyakorlás szempontjából ez egy látszólag nehéz terület, hiszen aligha tudunk segíteni egy betegnek visszatartani a vizeletet, vagy a székletet. Ha kitartóan keresünk a neten, esetleg ráakadunk olyan oldalt, mely leírja a megoldást. Mert szerencsére van megoldás.

 A visszatartás ágyéki izom funkciói a has és törzs izmokkal vannak kapcsolatban. A kiút tehát a speciális gyógytorna, amely a has, a törzsek és az altest izmait és azok együttműködését dolgoztatja. Saját tapasztalat, hogy néhány torna képes teljesen elmulasztani a nappali inkontinenciát. Az éjszakaival ennél valószínűleg kicsit többet kell dolgozni, de megéri.

Az ilyen gyógytorna általában akkor kezdhető el, amikor a beteg már erősödik és képes egyedül, vagy kevés segítséggel leülni, felállni. Ekkor lehet ugyanis annyi ereje, hogy a viszonylag nehéz gyakorlatokat elvégezze. A gyakorlatok pontos kivitelezését szakképzett gyógytornászoktól leshetjük el, néhány alkalommal mindenképpen érdemes gyógytornász segítségét igénybe venni. Közben és ezután végezhetjük a gyakorlatokat a beteggel közösen is.

 Néhány további probléma

 Kimeredt csípő

A láb erőtlenségének egyik velejárója a hanyatt fekvésben oldalra lehajló felhúzott térd. Ez egy kényelmes helyzet fekvésben, azonban ha napokon keresztül ez a jellemző póz, akkor a csípő ebben a nyitott helyzetben kimered, és a beteg forgatásakor pokoli kínokat okoz. Próbáljuk ki otthon: például tévénézéskor hajtsuk le oldalra a felhúzott térdünket egy-két órára, majd hirtelen próbáljuk felzárni a másikhoz. Ezt a fájdalmat szorozzuk meg néhánnyal, és megtudjuk, miért kiabálnak a gyors, türelmetlen forgatáskor a betegek.

A fájdalmat csökkenthetjük számukra, ha a csípőt még forgatás előtt óvatosan átmozgatjuk, a leengedett térdet közelítjük a másik térdhez, zárt pozíció irányába. Ez a csípőtorna lehetőleg mindig legyen része a tornának.

 Felfekvések

Bár tudtommal minden osztályon előírt protokoll a mozdulatlanul fekvő betegek 2 óránkénti forgatása, saját tapasztalataim alapján ezt a rendszerességet ritkán tartják a kórházakban. Ennek fő oka a leterheltség lehet, eredménye viszont a csúnya felfekvések kialakulása. A hozzátartozók hamar megtanulhatják a forgató lepedő behelyezésének módját, valamint a forgatást, így közreműködhetnek a felfekvések megelőzésében, vagy gyorsabb gyógyulásában. Édesapámnak gratulált az osztályvezető főorvos, mert ahogyan fogalmazott, felfekvés az ő (rehab) osztályukon még nem gyógyult meg azelőtt. Ez bizony elég szomorú, hiszen az orvosoknak kevés energiájába kerülne, ha megtanítanák a forgatást a hozzátartozóknak.

Javaslom, hogy a látogatók legyenek aktívak, kérdezzenek, tanuljanak és dolgozzanak a látogatás során!

 Kendővel felkötött kar

Ha stroke, vagy rehabilitációs osztályon járunk, biztosan találkozunk bottal közlekedő, merev lábú, felkötött karú betegekkel. A felkötött kar általában szinte teljesen mozgásképtelen.

Ha nem cél a beteg felépülése, akkor hallgassunk az orvosokra és hagyjuk, hogy kendővel kössék a nyakába gyenge, petyhüdt kezét. Ha viszont az a cél, hogy ismét használni tudja a kezét, felejtsük el a kendőt. A gyógyulás útja a mozgatáson keresztül a használat felé vezet.

Meggyőződésem, hogy a féloldalt funkciógyenge betegek többségét közel tünetmentesre lehetett volna kezelni a fent leírt segítő gyakorlatokkal. A félúton megrekedt rehabilitáció tehát elsősorban az orvosok, másodsorban a hozzátartozók közös felelőssége.

 A bot

Ahogyan fentebb említettem, a stroke általában aszimmetrikus tüneteket okoz, azaz az egyik oldal lényegesen gyengébb, mint a másik. Adja magát tehát, hogy az erősebb oldali kézbe botot adjunk, hogy a beteg járni tudjon.

De ácsi!

A cél nem az, hogy a beteg képes legyen A-ból B-be saját erőből eljutni, hanem hogy minél teljesebb mértékben álljon helyre a mozgása. Ebben a bot sokszor nem segít, mert konzerválja a test aszimmetriáját, nem készteti a beteget arra, hogy erősítse a gyenge oldalt és annak vezérlését. A beteg megelégszik azzal, hogy képes egyedül járni, és ezzel kész, véglegesíti az állapotát.

A korai bottal járás helyett ezért inkább válasszuk a lassabb, de szimmetrikus fejlődést, helyreállítást tornával, szobakerékpárral, járókerettel, majd önálló, de eleinte felügyelet mellet gyakorolt járással.

 Depresszió

A stroke-ból való felépülés egyik kísérő betegsége. Duplán kellemetlen, mivel a rossz hangulat, kedvetlenség mellet a gyógyulást is hátráltatja, a betegnek ugyanis nincs kedve dolgozni, tornázni. Ezzel sajnos a hozzátartozókat is elszomorítja, esetleg felbosszantja.

A megoldás a társaság lehet. Tapasztalataim szerint egy jó kórházi légkör odaadó és kedves személyzettel, kellően szélhámos és vidám szobatársakkal megelőzheti a depresszió kialakulását. A kórház utáni otthoni lét egyhangúsága viszont ahhoz képest ingerszegény, ami egyenesen vezethet a levertséghez, kedvtelenséghez, ezáltal visszaeséshez.

A legjobb, amit tehetünk a betegért, hogy foglalkozunk vele, tornáztatjuk, programokat szervezünk neki és kimozdítjuk az egyhangúságból. Az elnehezült mozgás és a gyengeség a legvidámabb embert is leveri hosszú távon, ezért fontos a külső segítség.

És egy fontos tipp: ha lehet, mindenből csináljunk viccet. A bekakilásból kicsit nehéz, az ügyetlen mozgásból, lustaságból már könnyebb. A vidámság oldja a nyomorult érzést, a szégyenérzetet, a nevetés pedig egyébként is gyógyít.

 Az aktív torna szakasza

Ha ügyesek voltunk, eljön az idő, hogy a beteg saját maga képes tornázni. Ekkor valószínűleg kiderül, hogy az ágyban kevésbé gyakorolható irányok, mozgások nem, vagy alig mennek. Ilyen lehet pl. álló helyzetben a láb oldalsó, vagy hátrafelé mozgatása, vagy rotáló, csavarásos mozgatása. De a fő mozgások mellet ne kerülje el a figyelmünket a lábfej tornája sem. Az esetlen, korlátozott mozgású lábfej önmagában sokkal esetlenebbé és veszélyesebbé teheti a járást.

Aktív tornával az ilyen speciális mozgásokat is gyakorolhatjuk, természetesen az olyan kézenfekvő gyakorlatok mellett, mint a guggolás, térdfelhúzás, vagy a nyújtások.

A járás stabilizálásának fontos gyakorlatai a törzs egyensúlyát fejlesztő, légpárnán fekve végzett koordinációs gyakorlatok. Ezeket a gyakorlatokat szintén gyógytornász segítségével érdemes elsajátítani.

A nordic walking botok hasznos segítséget nyújthatnak, amikor már utcára, vagy jobb esetben természetbe mehet a felépülő beteg. A botok mozgatják a felsőtestet, javítják a mozgás koordinációt, a kéz és láb összehangolását és jó eszközök arra, hogy gyakoroljuk a hosszabb lépéseket.

A további rehabilitáció egyik gátja a bizonytalan egyensúly, ezért érdemes csukott szemmel, fél lábon állva, vagy más agyafúrt módon egyensúlyfejlesztő gyakorlatokat végezni.

A további fejlődéshez szükséges, hogy a beteget ne kíméljük. Kínlódjon a cipő bekötéssel, ha leejt valamit, vegye fel ő. Ha segítünk, azzal nem segítünk. Vegyen részt továbbá a mindennapi munkában, mint főzés, takarítás, kertészkedés.

És zárásként egy fontos megjegyzés: az elért sikerek és helyreállt mozgás visszaromolhat bármikor, ha a beteg ismét átadja magát a tespedésnek. Erre komoly esély is van, hiszen a mozgás még mindig viszonylag nehéz, sokkal könnyebb egész nap pihenni. Ekkor viszont mind a mozgékonyság, mind az idegi koordináció visszaesik. A visszaesés pedig logikus módon negatív spirált indít, még nehezebb mozgás, még több pihenés és így tovább. A végeredmény egy erősen felgyorsult öregedés lehet.

Szóval a stroke-ból való felépülés kezdeti sikerei csak a kezdet, a mozgatás, a torna, az aktív élet állandó program kell maradjon.

 Az esetleges észrevételeket, tapasztalatokat megköszönöm

Jó munkát, gyors és minél teljesebb gyógyulást kívánok minden betegnek és hozzátartozónak!

Tamás