2017 januárjában átéltem a 3. agyi infarktust. 3 hónapig voltam kórházban. 40 éve nyitott Foramen Ovale-val élek. 3 éve várok arra, hogy megműtsenek.

A kórházi gyógyító kezelesek hatására tudok járni, bár folyton elesek. El tudom látni magam, rövid távon tudok sétálni, a bal karomat nem tudom rávenni, hogy séta közben mozogjon, ezáltal a csípom már nagyon fáj.

6 hónapja igazán sehol nem voltam, nincs barátom sem már, csak néhány facebook-os ismerős, akivel néha virtuálisan beszélgetek. A mély depressziónak a következményeképp 30 kg-ot híztam. Most 174 kg vagyok. Vissza akartam menni dolgozni, de ssajnos magam is be kellett látnom, hogy nem megy.

A maradék tünetek: motoros aphazia néha még mindig előfordul, a szédülés, fejfájás, izomfájdalom mindennaposak. Egyensúlyzavar, amitől folyton elesek, írás nehezítettség a bal kezemen.

Ha nem lenne a feleségem és szüleim, akkor már rég a vonat elé mentem volna. Mindig szerettem az életet. Mindig egy mosolygós, vidám mackó voltam. De az érzés, hogy nem beszélek élőszóban senkivel, maximum a csirkéimmel vagy a kutyáimmal vagy a macskáimmal, vagy a feleségemmel, az az érzet leírhatatlan és szomorú.