strokeadmin

  • Judit története

    2018 február 11-én kaptam isémiás stroke-ot, egyszerűen összeestem a munkahelyemen, nem tudtam beszélni, megpróbáltak felállítani/felültetni – persze nem ment. Még itatni is akartak, hátha jó a „szédülésre”. Szerencsére egyik kollégám nem vesztette el a lélekjelenlétét, és azonnal a légi bázist hívta, küldjenek mentőhelikoptert. Ezzel is szerencsém volt, ugyanis a hóvihar ellenére is fel tudtak szállni,

    Elolvasom

  • István története

    2017 januárjában átéltem a 3. agyi infarktust. 3 hónapig voltam kórházban. 40 éve nyitott Foramen Ovale-val élek. 3 éve várok arra, hogy megműtsenek. A kórházi gyógyító kezelesek hatására tudok járni, bár folyton elesek. El tudom látni magam, rövid távon tudok sétálni, a bal karomat nem tudom rávenni, hogy séta közben mozogjon, ezáltal a csípom már

    Elolvasom

  • Zoltán története

    Egy éve, május elején kaptam súlyos stroke-ot. Onnan tudom,hogy súlyos volt mert az OORI-ban Szél főorvos mondta. Miután meglátogattam gyalogosan a segítségét kértem a nyelés vissza állítása miatt. Velem voltak az égiek akkor mikor történt vagy a szerencsések közé tartozom? Ki tudja de a lábaimon mentem a kórházba, a nyelő izmok bénultak csak szerencsére. A

    Elolvasom

  • Herczeg József ajánlásai

    Munka a belső gyermekkel meditáció: https://stroketulelo.blogspot.com/2017/04/belso-gyermek-panik.html Ez egy Louise Hay cikk alapján készült Fiatal jógaoktató esete a stroke-kal: https://stroketulelo.blogspot.com/2017/04/fiatal-jogaoktato-esete-stroke-kal.html Pozitív példa, két év alatt meggyógyult a hölgy, pedig elég komoly volt a stroke-ja. Elment a látása, egyensúlyzavara volt, ő sem tdott járni. Felépülésünket formáljuk – Felépülés a stroke-ból: https://stroketulelo.blogspot.com/2017/04/felepulesunket-formaljuk.html Ez egy nagyon hasznos cikk a

    Elolvasom

  • Krisztina története

    Elolvasom

  • Mucus története

    2015 május…az év egyik legszebb hónapjának kellett volna lennie. A természet gyönyörű, millió színben pompáznak a virágok, ráadásul eper szezon van, ami kishúgom (Mucus ) kedvenc gyümölcse. Ez az ő születésének hónapja, amit minden évben anyu által készített eper tortával ünnepeltünk… Mondanom sem kell, hogy abban az évben és sajnos azóta sem sikerült ünnepelnünk. 2015.05.27-én,

    Elolvasom

  • Egy jógaóra margójára – Sarkadi Gabi tanácsai

    Azért ragadtam tollat, mert szeretném megvédeni a jóga becsületét, bár lehet, hogy nem szorul rá? J Több is van ebben az írásomban, mint egy mozgásforma dicsérete. Vallom, hogy – majdnem – minden véghez vihető, amit csak szeretnénk. De nem elég, ha csak féltékenyen nézzük, hogy másnak sikerült az, amit mi akartunk. Ma egy rég nem

    Elolvasom

  • Gábor története

    Halász Gábor: Tiszta tudattal egy növény voltam Budapest, Szeged – Augusztusban stroke-ot kapott az ismert egykori sorozatszínész, Halász Gábor. Csoda, hogy a szegedi származású férfi túlélte a rohamot, amely után teljesen lebénult. Öt héttel a tragédia után azonban már saját lábán ment hétvégére haza a rehabilitációs intézetből. – Mindig vigyáztam az egészségemre. Nem vagyok sem

    Elolvasom

  • Stroke után – tanácsok egy laikustól

      A stroke-ot szenvedett betegek többsége nem épül fel olyan mértékben, amennyire felépülhetne megfelelő odafigyelés és tájékoztatás esetén. Ez a probléma évente ezrek életminőségét rontja le jelentős mértékben. Figyelem, az alábbi tapasztalatok és tanácsok nem orvostól származnak! Nem helyettesítik a szakorvosi kezelést, a szakorvosokkal való konzultációt. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy a szakorvosoktól mindennek a

    Elolvasom

  • Orsi története

    Pécsett születtem, a gyerekkorom olyan volt, mint egy minta. Testvér, kutya, nagymamák, nagypapa, szülők, akik nem váltak el és szerettek engem, szép ház, sok barát, barátnők, sport, szerelem minden, amit akartam. Leérettségiztem, Budapestre mentem a Kodolányi János Főiskolára jártam. Azért, hogy főiskolai éveim gondtalanul teljenek pénzre volt szükségem, így weboldalak írásából tartottam el magam. Szerettem

    Elolvasom