Én sem hittem, hogy pont velem történik meg!

Bevezetés

A múlt: Éreztem, hogy 2005 szeptemberétől egy nagyon nehéz időszak köszöntött be az életembe; fizikailag és lelkileg egyaránt. 2006. április végén megtörtént az, amire az ember nem számít, és azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg! Eszméletlenül vitt be a mentő a kórházba, és hosszas kivizsgálás után kiderítették: menthetetlenül beteg vagyok. A mentős orvos emberségének köszönhetem, hogy mégis elkerültem az amerikai úti idegsebészetre, ahol életmentő műtétet végeztem rajtam. Nem volt spontán légzésem, ezért mesterséges kómába tettek. 10 nap múlva kerültem a Szent Imre Kórház stroke-intenzívjére. A kórházban maradtam május végéig. Nem nagyon beszéltem még erről az időszakról, amikor is elmémet teljesen letompították, a napjaim „félálomban” töltöttem. Talán majd egyszer…

Május 23-án átvittek a budakeszi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe. Úgy érkeztem oda, mint egy fadarab, melyből különböző csövek lógtak ki. Lebénult jobb kéz és láb, beszéd- és nyelésképtelenség… Két és fél hónap alatt talpra állítottak, visszahoztak az életbe.

• Lelkiállapot: Mikor odakerültem, még tele nyugtatókkal, fél-kábán, azt hittem, hogy „diliházba” érkeztem. Körülnéztem, az egyik oldalamon fekvő ágyszomszédom „ebédelt”, betette a szájába az ételt, aminek a 90%-a a tányérján landolt. Másik oldalamon a néni egy takaróval a fején ült az ágy szélén. Időérzékemet elveszítve, úgy gondoltam, hogy mindenki lemondott rólam. De a gyógyszerek szép lassan kezdtek kiürülni a szervezetemből. Nem kaptam már infúziót, amitől forgott velem a világ. Észre sem vettem, hogy a tablettában adott nyugtatótól milyen lelassult voltam, a nyálamat is folyamatosan csurgattam. Azt éreztem, hogy sokkal jobb a közérzetem – ez talán attól is volt, hogy elmúlt a tüdőgyulladásom. Beszélni még nem tudtam, azt se vettem észre, hogy a fél napomat átalszom, de annyira már éber voltam, hogy megéljem a múltam és a jelenem. A stroke-ot megelőzően állapították meg nálam a szorongásos depressziót, most pedig a rengeteg sérelem és fájdalom a felszínre jött. Beszédképtelenségem miatt kénytelen voltam életem problémáit magamban helyre tenni, és a végén, hagytam elszállni. Amikor az elengedés és az elfogadás megtörtént, fokozatosan átfordultam egy mérhetetlen pozitív hozzáállásba. Eleinte, olyan elesett voltam, hogy mindenki nekem drukkolt a felépülésért. Úgy másfél hónap múltán már én segítettem a betegtársaimnak.  Úgy érzem, hogy új gondolkodásmódom nagyban segítette felépülésemet.

Emlékszem, ez év nyarán, ágyszomszédomnak köszönhetően, akaratomon kívül, szinte állandóan rádióztam. Ebben az évben nyerte meg a Megasztárt Rúzsa Magdi, és egyfolytában a népszerű Máté Péter-számot, a Most élsz című feldolgozást sugározták.

Rengeteg erőt merítettem belőle! 🙂

Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tűnő boldogság majd véget ér.Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán, mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most félsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

• Gyógytorna: A rehabilitációs intézetben már más volt az élet. Nem volt rács az ágyon, nem volt infúzió, és rövidtávú célként tűzték ki, hogy minden csőtől megszabaduljak. Mindennap jött a gyógytornász az ágyamhoz. (A kórházban is meglátogattak, de jóval egyszerűbbek voltak a feladatok, például kiültettek az ágy szélére, emlékszem még ehhez is gyenge voltam.) Az első időkben a kezemet még passzívan, gyakorlatilag a gyógytornász mozgatta. Viszont megkezdtük a járás-előkészítést. Az ember nem is gondolná, hogy mennyire nehezére esik tízszer felállni-leülni. 

A gyógytorna gyakorlatokat még ágyban végeztük, és rengeteget gyakoroltam akkor is, ha segítőm nem volt ott. Majd csoportos tornára is sor került a tornateremben.

Elkezdtünk járni tanulni járókerettel. Az eséstől való félelmem mindennap le kellett győzni. De nem sokáig közlekedtem így, hamar áttértünk, a hárompontos bot kihagyásával, az egypontos botra; sőt a végére még e nélkül is ment a séta. 🙂 A Bartel-index – lényegében a funkcionális aktivitás mértékét mérik vele: tehát például azt, hogy képes-e a beteg önállóan étkezni, önállóan közlekedni, tisztálkodni, WC-re menni, fürdeni, egy adott emeleten boldogulni, lépcsőn járni, öltözködni, a mindennapi szükségleteit (székelés, vizelés) kielégíteni, vagy segítségre szorul, illetve teljesen kiszolgáltatott. Ezt a tíz körülményt vizsgálják s pontozzák öt, illetve tíz ponttal. – Budakeszire érkezésemkor 5 pont volt, távozásomkor pedig 95.

Felülés: ez nekem nem ment. Igazság szerint úgy kellett volna, hogy a béna oldalra fordulok, és a jó kezemmel felnyomom magam. Elhatároztam, hogy „normálisan” fogok felülni, egyrészt, mert zsibbadt az ülepem :),  másrészt, nagy előrehaladásnak éreztem az önállóságomhoz. Megpróbáltam hát felülni… és láss csodát, nem sikerült. Azt gondoltam magamban: nem baj, majd holnap! És ez így ment két héten át, mindennap. De két hét múlva felültem! Hit, elszántság, gyakorlás!

Logopédia: Hála Istennek afáziával – a szó görög eredetű: jelentése beszédtelenség – nem kellett megküzdenem. Viszont beszédproblémával igen; a dysarthria a beszédmozgások koordinációs kivitelezésének zavara, amely megmutatkozott a légzés eltérésében, a hangadás és a kiejtés érthetetlenségig fokozódó torzulásában. Gyakorlás a logopédussal, és gyakorlás nélküle. Ma már szinte észre sem venni, hogy másfél-két hónapig küzdöttem a beszéd újratanulásával.

Már otthon: ami még kihívást jelentett, hogy alig működött a peroneus izmom, ami az alsó lábszár külső oldalán található. Ez az izom felelős a lábfej mozgatásáért, a láb és főleg a külső talpszél emeléséért. Lábujjhegyen járás, sarkon járás, erősítő és egyensúly gyakorlatok kellettek a „dobálós” járás elhagyásához.

Párommal naponta labdázással fejlesztettük a jobb vállam és kezem mozgását, és egy közeli téren, tanultuk a „buszról le- és felszállást”.

• Diéta: A kórházban eleinte pépes ételt ehettem. Folyadékot nem tudtam fogyasztani. Egy sajátos módszert találtam az evésre: beveszem a falatot, majd a következőt, és egyúttal lenyelem az elsőt. A baj az volt, hogy nem mindig vezetett eredményre, sokszor úgy néztem ki, mint egy hörcsög. Reggelire tejbepapit kaptam. Előző életemben utáltam a tejet, de most minden ízlett, bár a harmadánál elfáradtam az evésbe. Mivel az ebédnek is csak a harmadát tudtam elfogyasztani, a férjem úgy döntött, mindennap feljön megebédeltetni. És ez így is maradt, egészen a hazaengedésemig. Két hét múltán már minden elfogyott a tányéromról. Kezdtem megerősödni.

Viszont a Syncumart kellett szednem, ami megkövetelte néhány étel kerülését: egyszerre nagyobb mennyiségű zöldség-gyümölcs fogyasztását. Voltak ételek, amelyeket korlátozni kellett, mert magas K vitamin tartalmuk befolyásolták a vérhígító gyógyszer hatását. Ilyenek voltak: a tojás, a máj, a saláta, a spenót, a karfiol, a málna, az eper, a paradicsom, a paprika, a brokkoli és a káposzta. Ezekből az ételekből kerülni kellett a napi 10 dkg-nál nagyobb adagok fogyasztását. Emellett néhány gyógyszert sem volt ajánlatos a Syncumar mellett szedni, figyelmesen el kellett olvasni a betegtájékoztatót! A legkellemetlenebb emlékeim között szerepel a heti vérvétel, mivel a gyógyszer adagolásánál a protrombin (véralvadás) szint meghatározó volt.

2007.

A kórházban még úgy gondoltam, hogy ez év januárjában munkába állok, de aztán nem foglalkoztam még ezzel a kérdéssel, mert fizikailag sem éreztem felkészültnek magam. Ezért aztán a teljes felépülést tűztem ki célul, s ezt pusztán fizikailag teljesítettem is. Megtanultam bot nélkül közlekedni, buszon utazni és újra használatba vettem jobb kezemet. Segítő társat is kaptam hozzá, egy kiskutya személyében. A délelőttök csigalassúsággal teltek, csak Mandula, a cavalier king charles spániel enyhítette magányomat. Rendszeresen megsétáltattuk egymást. Kora délután aztán leányom haza jött az iskolából, sok időt töltöttünk együtt, amire a betegség előtt nem volt lehetőség. Mint ahogy a pihenésre sem szántam elég időt, ezért legszívesebben arra emlékszem ebből az évből, hogy kint ülök a kertben, és olvasgatok.

• Szellemi fejlődés: Két fontos momentum maradt meg a 2007-es évből. Az első: jelentkeztem egy pszichiáternél, hogy segítsen előásni és elengedni a múltban mélyre eltemetett sérelmeim és bántalmaim. A második: elmentem egy számítógépes képzésre, ahol web tervezést tanultam. Lelkileg sokat segített nekem, mert visszaidézte tinédzser éveim, amikor rengeteg sikerélményt kaptam a tanulás által. A záróvizsgám eredménye 94%-os lett.

• Rehabilitáció: Budakeszin rendszeresen meglátogatott Luca barátnőm, aki új életet hordott a szíve alatt. Mikor a keresztfiam, Boldizsár megszületett, sokat sétáltunk együtt. Ők Óbudán laknak, ezért, minden héten, amikor meglátogattam őket, gyakoroltam a tömegközlekedést. 🙂 Mivel az egészségügy nem támogatott több gyógytornát, lassacskán leszoktam a kórházban tanult gyakorlatokról. Hátizom-erősítő tornát és tai chi gyakorlatokat kezdtem otthon gyakorolni. A mozgásterjedelmem és energiaszintem szinte teljesen helyreállt. Egyre inkább visszatértem a „régi” életemhez, abból a szempontból, hogy újra én rendeztem otthon a háztartást. Körülbelül fél évig lógattam magam mellett, nem használtam a jobb kezemet, aminek az volt az oka, hogy eredendően balkezes vagyok, és a béna kezem „kikerült” a forgalomból. Lehet, hogy jobb lett volna lekötni a jó kezem, de a férjem erre is talált egy bevált módszert: vásárláskor bal kézben kellett tartanom a bevásárlós listát, és jobb kézzel nyúltam az áruért. Lassanként rendeződött kéz-problémám. 🙂

• Gyógyászat: Megállapították, hogy refluxom van, ez a „betegség” azt jelenti, hogy a gyomor- és nyombél-tartalom visszaáramlik a nyelőcső felé, ahol kellemetlen tüneteketokoz: gyakori gyomorégést, a szegycsont mögött jelentkező égő fájdalmat, fulladás-érzést. Éppen e miatt a problémák miatt inkább megtartóztatjuk magunkat, mint súlyosabb kórós állapot, pl.: cukorbetegség esetén. Leszoktam a szénsavas, cukros üdítőkről, az erősen fűszeres, savas ételekről és korlátoztam a fogyasztásomat citrusfélékből, teából, kávéból, bő olajban sült ételekből, és sajnos csokoládéból is. Májusban elküldtek az akkor még nyitva álló OPNI-ba, ahol nem csak pszichiátria működött, hanem európai szintű stroke-központ is. Itt végezték el a genetikai kivizsgálásom, ami után megállapították, hogy nincs ilyen kitettségem, nem szükséges tovább a Syncumart szedése. Helyette, életem végéig Aspirin Protectet (szalicilsav, fűzfakéreg) kell szednem, ami gátolja a vérlemezkék összecsapódását, s így a vérrögök kialakulását. Azért ez a gyógyszer jóval „barátságosabb” a Syncumarnál, eltűntek a rendszeres vérvételek is. 🙂

2008.

Ez az év bővelkedett tanulságokban. Fizikailag egészen megközelítettem régi önmagamat, de kiderült mentálisan több időbe telik teljesen „talpra állni”. Egyre többet foglalkoztatott visszahelyezkedésem a munka világába, minél több idő telt, annál bonyolultabb dilemmának ígérkezett.

• Pszichés változás: A betegség után, minden téren teljesen a padlóra kerültem, látszott, hogy sok időre lesz szükségem a felépüléshez. A rehabilitáción és otthon is, amíg egy nagyon szűk világban mozogtam, olyan volt, mintha burában éltem volna. Amikor egyre közelebb kerültem a „normális” világhoz, egyszerre ki is repültem a burából. Ennek voltak pozitív és negatív következményei is. Tavaly az ORSZI-tól megkaptam a 67%-os leszázalékolást, de ez év nyár elején újra meg kellett jelennem a bizottság előtt. Elhitették velem, hogy rehabilitálnak, csak évekkel később derült ki számomra, hogy tudatosan vagy akaratlanul, de becsaptak. Egész nyáron próbáltam utána járni a megoldásnak, de sajnos nem jártam sikerrel. A lelkiállapotom újra kemény próbatétel elé volt állítva. Visszakerülök a „játékba”? Ha IGEN is a válasz, ezúttal védőháló nélkül. 🙁 Rájöttem, hogy magamra maradtam.

Azt gondoltam, ha van időm, akkor most élek a lehetőséggel, és végre megtanulok rendesen angolul. Magántanárnál haladtam előre a nyelvtanulással, és angol nyelvi tanulókörbe jártam beszélgetni, gyakorolni.

• Mozgás, képességfejlesztés: Nem tudtam jól beosztani a napjaim, ezért sajnos a rendszeres torna valahogy mindig kimaradt. Azért hetente egyszer legalább elmentem úszni. Ami fejlődést jelentett ebben az évben, az az autóvezetés volt. Elég erősnek és bátornak éreztem magamat ahhoz, hogy újra autóba üljek. Sokkal nehezebb volt a feladat, mint ahogyan én azt elképzeltem. Ebben az évben, lakó kerületem kívül nem merészkedtem.

• Étkezés: A vérvételek során kiderült, hogy megemelkedett a vércukrom. Tudtam, hogy ezzel a problémával nehezebb lesz felvenni a kesztyűt, mint bármi mással, mert olyan dolgokat kell korlátoznom, illetve olyan dolgokról kell lemondanom az étkezésemben, amelyekhez kicsi korom óta ragaszkodom. A 2-es típusú diabétesz esetében kalóriában, szénhidrátban és zsírban szegényebb étrendet javasolnak. A zsírral nem is volt problémám, csak azokkal a fránya szénhidrátokkal, és ezzel együtt a kalóriákkal. Nem is a cukor okozott elsősorban gondot, inkább a tészta minden formája, a pékárutól a száraztésztáig, valamint a gyümölcsök mennyiségi korlátozása. Annak örültem, hogy az összes zöldség- és főzelékféle szabadon fogyasztható, de a legfinomabbak azért mégsem: sárgarépa, sütőtök, kukorica, zöldborsó, bab. Amire érdemes volt még odafigyelnem az a napi többszöri, kis mennyiségű étkezés, különös figyelemmel a megfelelő élelmi rostbevitelre, gyümölcsökkel, zöldségekkel, korpával, teljes kiőrlésű liszttel. Utóbbi az infarktus utáni megemelkedett koleszterinszintemnek is jót tett.

2009.

Az év elején túl sok féle dolgot vállaltam magamra, nyárra úgy éreztem már megint bekerültem egy mókuskerékbe, amely nem segíti a további rehabilitációm, SŐT! Lelkileg még mindig nem erősödtem meg annyira, hogy úgy éljem a mindennapokat, ahogyan azt szeretném. Ezért nyáron úgy döntöttem, hogy komolyan változtatok életmódomon, ami elsősorban az érzelmi és pszichikai egyensúlyom megtartását érintette.

• Tudatosság: Igazi csapda tud lenni, ha azt érzed, hogy fizikailag már készen állsz a szép, új jövőre, de, ha ezt lelki fejlődés nem követi, akkor nagy baj lehet! Ezért kezdtem el személyiség-fejlődéssel foglalkozó tréningekre járni, könyveket olvasni. Olyan szavakat „tanultam”, mint fókusz, céltudatosság, tisztelet, alázat, hála. A szilárd önbecsülésről való meggyőződés első foka az önismeret. Ennek során megismerjük személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését. Második lépcsőként elfogadjuk, hogy ilyenek vagyunk. Ha fejlesztjük, növeljük az elfogadás képességét, akkor kitágul ez a határ, és egyre több és több dolgot leszünk képesek elfogadni. Addig még a végén bármit el tudunk fogadni, illetve be tudunk befogadni. Gyakorlatilag felelősséget vállalunk önmagunkért, tanulási, fejlődési lehetőséget látunk a nehézségeinkben és a hibáinkban. A folyamat közben eltűnik, az aggódás a múltunk miatt és a félelem a jövőnktől. Megjelenik a jelen, és vele együtt a boldogság pillanata. Amikor nem agyalunk a problémákon, csak létezünk, például belemerülünk egy izgalmas könyvbe, kirándulunk és élvezzük a napsütést vagy a madárcsicsergést. Ekkor állunk készen az újrakezdésre, céljaink megvalósítására. Ami engem illet, elindultam az utamon, amiről nincs visszafelé, és nincs megállás, ahol az akadályok csak erősítenek, a kételyek pedig arra tanítanak, hogy az érzéseidre támaszkodva haladj előre rendíthetetlenül!

• Másodlagos megelőzés: A stroke sajnos népbetegségnek számít, s míg régen az “öregek betegségének” számított, ma már a fiatalabb nemzedékeket is sújtja. A halálozási statisztikában az előkelő harmadik helyet foglalja el. Szomorú, de a stroke-betegek közül minden harmadik azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. És a túlélők közül is körülbelül 50% öt éven belül meghal újabb stroke következtében.Ezért rendkívül fontosnak tartottam, hogy a kontrollok befejeztével, évente neurológiai- és nyaki ultrahang vizsgálaton vegyek részt.

• Táplálék-kiegészítők: Azért beszélnék ezekről a termékekről, mert igazán ebben az évben kerültek a látóterembe. A táplálék-kiegészítők gyógynövényeket, ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaznak. Ennek kapcsán utána néztem, hogy mire figyeljünk, amikor ilyen készítményeket vásárolunk. Miért érdemes étrend-kiegészítőt fogyasztanunk? Megváltoztak az életkörülményeink, állandó stressz-helyzetben élünk, keveset mozgunk, szennyezett a levegőnk, ezért jóval több, védő hatású vitaminra, makro- és mikroelemre van szükségünk. Megváltoztak étkezési szokásaink is, kész és félkész ételeinkből hiányzik egy sor nélkülözhetetlen tápanyag. De még az egészségesnek hitt élelmiszereinkben sem biztos, hogy bízhatunk; az agráripar termékeiben jóval kevesebb vitamin és ásványi anyag található, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Tudatosan vásároljuk ezeket a készítményeket! Vizsgáljuk meg a címkét!  Ha nem találunk rajta magyar nyelvű tájékoztatót, az a termék bizonyosan nem felel meg az előírásoknak! Figyeljünk arra, hogy megtaláljuk-e a csomagoláson a termék forgalmazójának, gyártójának a nevét és elérhetőségét, az összetételi adatokat, a hatóanyag-tartalmat, az RDA %-ot (az egészséges felnőttek számára átlagosan javasolt fogyasztási mennyiséget)!

2010.

Ez az év volt a fordulat éve, hogy miért nevezem annak? Egy baráti beszélgetés alkalmával került szóba, hogy összegyűjthetnék olyan történeteket, amelyek segítenének sorstársaimnak a felépülésben. Otthon továbbgondolva a dolgot, azt kérdeztem magamtól: Hogyan tudnám megvalósítani ezt a gyönyörű gondolatot? Tudom magamról, ha belekezdek valamibe, abba teljesen belevetem magam, szívvel-lélekkel. Már a kórházban megfogalmazódott bennem, hogy – bár még nem tudom hogyan – mindenképpen segíteni szeretném a stroke megelőzést. És most itt vagyok, négy évvel a betegség után, és már elég erősnek érzem magam fizikailag és lelkileg egyaránt. Hetekig motoszkált bennem a téma. Barátaimmal konzultálva, végül úgy döntöttem, hogy szervezett keretek között megvalósítom ezt a felemelő ötletet, egy alapítvány segítő szárnyai alatt. Azt gondoltam, hogy nekem ez könnyen fog menni, hiszen a szélütés előtt, 17 évig gazdasági vezetőként dolgoztam, non profit szervezeteknél, utoljára egy alapítványi gimnáziumban. Szivárványszínben láttam a világot! Elindultak tehát az előkészületi munkálatok, bár sokszor ütköztem dombokba, hegyekbe, de a lelkesedésem röpített előre, …

…teltek-múltak a hónapok, és a dolog végére csak nem akart pont kerülni. Akkor már tudtam, hogy a FELADATOM nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek elképzeltem azt. De ragaszkodtam a célomhoz, és augusztus végén jogerőre emelkedett a Strokeinfó Alapítvány nyilvántartásba vétele. 🙂

2012-2014.

Amikor úgy éreztem, hogy könnyű lesz a feladat, nem gondoltam, hogy ez nem csak egy tevékenység, hanem küldetés, hivatás, misszió; hogy ebben nem csak, mint szakember veszek részt, itt civil szervezeti vezetőként vagyok jelen. És nem könnyű egy ilyen szervezetet vezetni, sosem volt az, viszont egyre nehezebb. Megértettem, hogy csak akkor maradhatunk fent, ha a szervezetet akként működtetetem, mintha vállalkozás lenne, hiszen nagyjából ugyanazokkal a feltételekkel, lehetőségekkel, esélyekkel kell megküzdeni.

Meg kellett tanulnom rövid és hosszú távú tervet készíteni, napirendet is el kezdtem használni. Igazi csapdává tud válni, ha nincs munkahelye az embernek, ahol helyettünk beosztják az időnk nagy részét. Időgazdálkodás, ijesztő a szó, mégis szükség van rá, hiszen az idő az, ami nem pótolható az életedben.

Rájöttem, hogy amikor segítünk másokon, önmagunkon is segítünk. Az önbecsülésről már beszéltem, a legfontosabb dolgok közé sorolom az életünkben; mert ha, önmagunkkal rendben vagyunk, a világgal is jó a viszonyunk, a mindennapi stresszel való küzdelmünkben, és ezzel a betegségekkel folytatott harcunkban ez elsődleges! Ezért tartom nagyon fontosnak az Alapítványban a gondolkodásmód fejlesztését, átalakítását.

Végül, de nem utolsó sorban, magamba kellett néznem a tekintetben is, hogy a megelőzésben jó példával szolgáljak! Ezért az elhanyagolt mozgásterápiámat 2011-ben elkezdtem kialakítani. Magasra tettem a lécet, de legalább van hová fejlődni, 🙂 zumbázni kezdtem. Három éve foglalkozom vele, és tudom, hogy talán még három évembe kerül, hogy úgy csináljam végig, mint egy „egészséges” ember, de kitartok! A legnagyobb előnyét az állóképesség megőrzésén túl a kéz-láb koordinációfejlesztő hatásában látom. Az év elején, többszöri nekifutásra elkezdtem jógázni, magam sem gondoltam, hogy ennyi pozitív élményem, tapasztalatom lesz ezzel kapcsolatban. Hihetetlen rehabilitációs mozgás. Az izmokat ellazítja, erősíti, főleg a mélyizmokét. Ízületeink rugalmasságának rehabilitálására és fenntartására is kiváló. Mint minden mozgástól, ettől is javul a vérkeringés. Beindítja a szervezet méregtelenítő funkcióit, serkenti a nyirokrendszer működését. Harmonizálja a vegetatív idegrendszert, és növeli a vitalitást. A jó példa pedig ragadós, lányommal együtt járunk jógázni és zumbázni, ami nem csak a mozgás szeretetét tanítja meg neki, de közös programnak is kiváló.

Ebben az évben férjem is kapott két olyan megerősítést az ÉLET-től, aminek következtében drasztikus életmódváltásba kezdett. Mindennap biciklivel megy a munkahelyére, és még ez sem elég neki, további köröket ró az utakon. 🙂 Ennek következményeként a mai napig 9 kilótól szabadult meg, ami által sokkal energikusabbak a napjai, javult a vérnyomása, és a koleszterinszintje is csökkent. A biciklizés megszállottjává vált. Ránk ragasztotta ennek a sportnak a szeretetét, bár „igazi” biciklizést, egyensúly-problémáim miatt, még nem tudok produkálni. De Párom nem csüggedt, vett egy bakot, amivel kvázi szobabiciklivé lehet alakítani kerékpárunkat, így azon gyakorolhatok.

Az azóta eltelt időben rengeteg-rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Ennek nagy részét megtalálhatod kedves olvasó az alapítvány honlapján (www.strokeinfo.hu), a személyes tapasztalataimat megpróbáltam ebben a „művemben” megosztani Veled. Ha mégsem érzed elegendőnek a kapott információkat, vagy csak egy olyan embert keresel, akivel megoszthatod sikered, bántod, mindennapjaid, keress meg, találkozzunk vagy telefonon, interneten beszélgessünk. Várom jelentkezésed! 🙂

Sarkadi Gabriella